Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Eibeck István

kis csővel, egy vizesvödröt, valamint egy fejszét azzal, hogy a vagonajtó felőli első részénél vágjunk a padlón egy akkora lyukat, amelyet a dolgunk elvégzéséhez használni tudtunk. Addig az őr ott volt, amíg a fejszével ezt megcsináltuk, majd a fejszét visszavéve, ismét ránkzárta az ajtót. Délfelé szintén egy őr kinyitotta az ajtót és egy ember a vizesvödörrel ővele elmehetett vízért, de addig is lezárta az ajtót. Mikor visszaérkeztek a vödör vízzel, hát azt természetesen ivásra használtuk, akkor tudtuk meg azt, hogy többen is a szerelvényen vannak, ismerősök, hőgyésziek. így többek között a nővérem is, az U. Lajos bátyja, Pista, szintén ezen a szerelvényen van, csak más vagonban. O egyébként harmadéves álatorvostan hallgató volt. A vagonban találtunk még tizenkettő, vagy tizennégy darab, a vagon szélességének megfelelő hosszúságú pallót, amelyet a vagon ajtajától jobbra és balra mindkét oldalon fölerősített párkányra lehetett helyezni galériaszerűen és azt fekhelyeknek lehetett alkalmazni. Úgyhogy éjszaka, mi fiatal, vékonyabb gyerekek ezen a galérián aludtunk. Az idősebbek pedig lent a platón. így tulajdonképpen negyvenen viszonylag kényelmesen fekve tudtunk aludni. A vackainkon természetesen, így a ruhánkon és a vitt egy darab pokrócon.

Körülbelül 8-án, vagy 10-én indult el velünk a szerelvény Bajáról Szeged felé, majd Szegedre érve a Tiszán is átkeltünk. Ekkor már világos volt előttünk, hogy nem fogunk kukoricát tömi a Bácskában, hanem Oroszországba kerülünk hadifogságba. Szeged után, amikor a határt átléptük, az első nagyobb település Temesvár volt, majd pedig Déva várát láttuk meg és csodás volt a táj, még a nyomorúság mellett is éreztük. A Déva váráról jutott eszünkbe Arany János balladája, a Kőműves Kelemen. Majd tovább Brassóba értünk és Brassónál léptük át a Kárpátokat. Ha jól emlékszem még a földrajzi ismereteimre, akkor a Békási-szoroson mentünk át és a romániai részen megpillantottuk a román királyi vár téli rezidenciáját, Szineát, amely csodálatos volt fenyveseivel és havas hegyeivel. Ekkorra már összemelegedett a vagonbéli társaság és elfelejtettük részben a búbánatunkat és elég sokat kártyáztunk. Egy hőgyészi testvérpár, a H. fivérek voltak az élenjárók és különösen hazárdjátékban, „huszonegyben” és ferbliben, szinte az egész vagon embereinek pengőjét magukhoz szerezték. Nagy örömmel, büszkeséggel, hogy majd ha valahova elérünk, azt majd föl tudják használni és kapnak érte valamit, de ebben csalódniuk kellett.

Voltak, akik éjszaka is kártyáztak. Világítás nem lévén, saját maguk kreáltak. Kis zsírt olvasztottak és cipőfűzőből belet készítve mécsest állítottak elő és sokszor éjfélig mécses mellett kártyáztak.

Tovább utazva leértünk Plojestibe, a román olajvidék központjába. A plojesti pályaudvar teljesen szét volt bombázva, csupán két pár sín volt

229