Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Szauter Mária

Ez még Baján történt?

Nem, ez már Baján túl volt, már a határ felé.

Milyen útvonalon mentek?

Jaj, hát azt, azt nem tudnám megmondani, mert éjjel is volt, meg ki se láttunk, mert a marhaszállító vagonon nem volt ablak, vagy valami. Azt egyáltalán nem tudnám megmondani.

Február 2-án érkeztünk meg Oroszországba. Annyira csúnyán fütyültek a vonatok, hogy az ember nem is tudta, most hol lehetünk. Egyszer virrad és ott állunk, és hát ott vagyunk már Oroszországban. Annyi ideig utaztunk. Ezt honnan tudták meg?

Azt tudtuk, hogy hol állunk meg és hol tartunk a napokkal! Kezdtek bennünket kiszállítani. Laktanya, vagy mi lehetett, ahová vittek bennünket. Ágyak nem, csak deszkák voltak, alul meg fölül összeszegelve. Olyan vizes meg hideg volt, hogy csöpögött a víz a deszkákról, olyan nyers, olyan hideg volt.

Hol volt ez?

Herneckihen meg Sahti-Artyom der Oherhen. Két helyen voltam. De már nem tudom megmondani, melyik volt az első.

Akkor is becsaptak, mert azt gondoltuk, hogy hazamegyünk és akkor másik helyre vittek bennünket. Megint csak kiszállítottak bennünket. Adtak ott szállást, meg helyet, meg munkát.

Térjünk vissza az érkezéshez! Hogyan találkoztak az új környezettel, az orosz emberekkel? Hogyan látták őket, egyáltalán mit láttak? Hát szegénységet láttunk, meg nyomorúságot. Azt nem lehet elmondani, amit az ember ott látott. Ott voltunk, máig is mintha látnám. Kaptunk egy kis kenyeret, de az fekete, az vizes volt, a polyva bent volt. A folyosón voltak kályhák, amiben jó parázs volt, ott szárítottuk meg a kenyeret és úgy tudtuk megenni. Másképp nem is tudtuk megenni. Másnap már kellett munkába menni. A legelső munka volt, hogy mentünk a síneket pucolni. A jeget vágtuk le a sínekről csákánnyal.

Éppen farsang volt. Farsang vasárnap volt. Az első munkanap. A P. Kádit nem is mondtam, ő is velünk volt. Gödrei. Elkezdett sími: „Jaj, nekünk itt éhen kell pusztulni, dolgozni, otthon meg a farsangi fánkot eszik!” Mindegyikünk csak sírt, úgy, hogy a könnyek odafagytak az arcunkra. Az éhségtől meg pláne. Hát ez! Nem lehet elmondani, hogy mit szenvedtünk, mert egy állat nem bírja a szenvedést (úgy, mint mi). Nagyon sokan nem is élték túl, meg élték át, mert hol itt dőlt egy el, hol ott dőlt egy el. Mert aki finnyás, vagy kényes volt a kajára, hát az itt mind meghalt. Szerencsére én mindent meg tudtam enni. Igaz, beteg is voltam. Beleestem a hastífuszba. Én azért meg tudtam enni, ha volt répaleves, meg csalánle203