Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - K. Vince
cafrangokkal voltak ott, ezek mondták, hogy nem akartok, dehogynem, mi is szerettünk volna hazajönni. Hát így akkor sikerült, hála Isten. Milyen volt az utazás hazafelé? Hát hazafelé az embernek nem számított semmi, már örültünk annak, hogy jöhettünk. Mindenkinél volt egy kis pénz. Egy kis margarint, vagy egy kis vajat, vagy ezt-azt, vagy egy kis tölteléket vettünk magunknak hazafelére, hogy legyen, mert volt, hogy mikor megálltunk, kaptunk enni, de volt, amikor bizony egész nap mentünk, hogy nem lehetett hozzájutni a konyhához, hogy valaki evett volna valamit. Na aztán elhoztak Máruma- rosszigetre, ott aztán, ott voltunk egy nap, onnan aztán elhoztak Debrecenbe. Ott is voltunk egy nap meg egy éjjel. Kihallgatás meg ilyen dolgok, amik voltak, ki hol volt, merre, hovavalósi és ki akar hazamenni? Hogyan fogadták itthon? Hát itthon. Elmentem be Pécsre fél kettőkor, hajói tudom, akkor jött kifelé a harkányi vonat, jöttem, de akkorra a feleségem már valahogyan megtudta, meg az anyósom, ezek a kerten futottak ki az állomás felé. Mikor jött haza? Én november 27-én 1949-ben. Akkor értem haza. De közben a sógorom, a Z. Jóska, csikójai voltak, meg a felesége, azok ugye házasok voltak, ezek már jöttek velem szembe kocsival, mert a hír mindjárt végigfutott a falun, hogy jövök haza, és annyi nép volt a kapu előtt, meg minden. Még az öreg házunk volt, hozzá voltam szokva kint a villanyhoz, hát nem láttam, csak a hang után tudtam megállapítani, hogy ki van itt, vagy ki beszél. Azok a régi olajos lámpák, őszintén megmondom, csak a hangjáról ismertem meg. A sógornőim, sógoraim, ezek ilyen kis gyerkőcök voltak, 5 éves, 8 éves, 10 éves, 5 év alatt úgy megnőttek, hogy meg sem ismertem őket. Mondom, a faluból annyian jöttek. Közben a szüleim is megtudták Gyódon. Befogtak, apám, anyám mindjárt kocsival, gyerünk. Hát aztán összevissza csókolóz- tunk, meg minden és másnap reggel volt az érdekes, tudja, édesapám, mert a hátsó szobában aludtunk, nem az elsőbe, mert ők ott aludtak a mamával, mink hátul a feleségemmel. Hát aztán olyan furcsa volt, olyan gyódiasan beszélt, mert én már megszoktam, ahogy azok a többi falusiak, vagy azok a vidéki asszonyok, ez meg azt mondta, Weibe. Frau? Frau. Érdekes volt, az ember annyira elszokott tőle, hogy mindjárt nem is kapcsoltam, mit is akarnak (mondani). Kérdezgetett, hogyan, miképp? Nem-e volt ott meleg. Azt is mesélték itthon, hogy család is volt meg minden, de nem volt semmi. Volt, aki teherbe esett véletlenül, de 50 rubelért, ahogy itt nálunk most ezt kaparásnak, gyerekelvételnek (mondják). Elment a doktornőhöz, az Elizabethez, de ilyen csak 3-4-nél fordult elő, pedig hát nagyon sokan voltunk. Nem volt ilyesmi. Kötődtek-e ott kint barátságok? 188
