Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - H. János

beadtak egy fél birkát útközben. Kukoricadarát, de kályha meg tüzelni való nem volt. Se víz, se semmi. Szóval koplaltunk egész szépen odáig. Amikor oda kiértünk, kiraktak Groznijban. Bekerültünk egy emeletes házba. Az ágyon a deszkák tiszta deresek voltak, újonnan voltak csinálva. Jeges, fagyos. Azon pihentünk. A nők fent voltak az emeleten. Egy hónapig kaja egyszer, délben. Az is kevés, egy fél liter. Leves meg egy... A legtöbb kenyeret, ha adtak... Ez nem olyan, mint a miénk, mint a vályogtégla, olyan volt. Egyszerre meg lehetett enni az egészet.

Na akkor ígérték, ha munkára megyünk, akkor több lesz a kaja. Na jól van. Mentünk dolgozni. Akkor háromszor helyett kétszer. De az is csak egy liter leves naponta, meg hatvanöt deka kenyér. Na akkor avval..., aki jobban dolgozik, az kap pótlékot, több kenyeret, de itt-ott adtak egynek kivételesen. Hogy lehetett dolgozni, ha az ember egy hónapig egyszer kajál? Erő nincs, ugye?

Hova jártak dolgozni?

Összebombázott olajkutakat csináltunk. Olajvezetékeket. Kiásni, helyre rakni. Na, de hát annyit csináltunk... annyi volt, hogy kint voltunk. Sok meg is halt ott. Ott voltunk másfél évig.

Kint voltam egy faluban. Nem csak én, negyvenen voltunk. És akkor azt mondták, egyszer éjjel jöttek, megyünk haza. Na, mondom, hála istennek! ..., hogy ez is megérkezett, hogy hazamegyünk.

Akkor vittek bennünket az Urál hegységbe, Oktyábersk városba. Ott mondták, három hónapig maradunk és akkor megyünk haza. Ez a három hónap három és fél év lett.

Újonnan kezdtünk ismerkedni, táborban lakni, sátorban. Télen akkor már barakk volt. Az mind deszkából volt. Kívül deszka, belül „fumír” lemez. Tető kátránypapír. Harmincöt fok hidegben, télen. Több tél volt, mint nyár. Szóval sokat fagyoskodtunk, de kibírtuk valahogyan. Mentünk koldulni. Házról házra. Ha kaptunk, jó, ha nem kaptunk, úgy is jó volt, mert szegények voltak azok is.

„Negyvenhétről” „negyvennyolcra”, akkor adtak nekünk fizetést. Nagyjából szabadok voltunk, de hát a népnek nem volt mit, nem tudott..., szóval a ruszki népet nem utálom annyira, mert adott volna, ha lett volna, de nem volt mit. Fizettek bennünket. Az első elég szűk volt. Akkor avval jöttek, hogy adtak előleget és az nem futotta csak a félhavi élelemre. Na most miből élünk? Kifogyott. Mondták a szakácsok, holnap reggel nem lesz kaja. Na jól van. Nem lesz kaja, nem megyünk dolgozni. Valamit csak csinálnak akkor.

Reggel ébresztő, munkára! Mi lesz a kajával? Nincs kaja! Nem is főztek semmit. Hát ha nem főztek, nem megyünk! Voltak civil főnökök. Civil ruhában. Csak a tisztünk volt katonaruhában. Jöttek. „Na mi van emberek?

173