Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - H. János
Nem megyünk ki! Ha nem adnak kaját, hát éhen pusztuljunk, meg dolgozzunk? Ha fölbukunk, annak nincs értelme. Vagy így, vagy úgy!” Jöttek fegyverekkel. „Nem megyünk!” Bántódás nem volt. Nem ütöttek, se nem vertek. Ezek is tudták, ha valaki nem eszik, akkor nem tud dolgozni. Akkor csak belátták. Délben adtak kaját. Na most megyünk? Mi megyünk! Kimentünk dolgozni, de délután négyig. De ők azt akarták, hogy a délelőttöt pótoljuk. Nem fogtunk meg semmit. Majd holnap megyünk! Holnap reggel hétkor van kaja, akkor megyünk, ha nincs, akkor nem megyünk. Ki tudja, hogy most ebédet adtak, de bemegyünk és vacsora nincs. Nem dolgozunk! Erőltették. Hazamentünk, akkor volt kaja. A cégek dobálták össze a pénzt, hogy legyen kaja. Na akkor mindig jobban... Nézze, én dolgoztam eddig is, 800 rubel adósságra. Lehet, hogy a munka is tetszett nekik, mert akkor kaptam ezer rubelt. Ezer rubel! Most él az ember! Ott is hagytuk az üzemi konyhát. Vettünk magunknak..., lehetett kapni a boltban, piacon, mindenhol... Olcsóbban jöttünk ki és jobb volt. Ott főztem magamnak minden reggel és minden este. Reggel legtöbbször vajas kenyér, olajos kenyér. így mártogattam a napraforgóolajat. Aztán, amikor hazajöttem, jól néztem ki. Akkor dolgoztunk. Akkor láttam, hogy ezek milyen hibát csináltak növelünk. Ha ezek etettek volna az elején bennünket, háromszor annyit csináltunk volna. Nem szóltak semmit. Dolgoztunk egész negyvenkilencig. November elsején jött, hogy megyünk haza. De elején volt még egy, májusban is! Volt minálunk 170 német. Ezek hozzánk lettek csatolva. Az a tábor, szóval kihalt, haza is vittek sokat. Németországiak voltak? Németországiak. Ezek egy hónappal előbb mentek haza, mint mi! Az volt egy... Este, szombaton meg vasárnap, hát mit csináljunk? Táncoltunk, meg hát valamivel költött szórakozni. Volt a lágerban egy tolmácsunk, aki a tiszttel volt. Hazajövünk, azt mondja: „Ti tudnátok, hogy mi baj van? Nem táncolnátok! ” Jól van. Néztük, és a végén megmondta. De aztán takarodó. Vasárnap reggel azt mondta: „Sorakozó! Mindenki legyen kint!” Jött a főparancsnok, azt mondta, akit fölolvas, az jobbra áll és a többi maradjon a helyén. Kiolvasta a németeket, ahogy a listán volt és akkor azt mondta, ezek tíz napon belül hazamennek. „Hát mi?” Képzelje el! Akik Magyarországról voltak. Ezzek a háborús bűnösök hazamennek, mi meg ott maradunk. Kimentünk, nem dolgoztunk. Azért se! Persze tíz nap eltelt, akkor tartottak ilyen gyűlést. Ha azt akarjuk, hogy ne dolgozzunk, azt most elnézik, fizetni fognak, és ha nem dolgozunk, miből élünk meg? Megint koplalunk tovább? Hát egyrészt ebben igazuk volt! Elkezdtünk dolgozni. November elsején reggel egy fél órával előbb jöttek ébreszteni. Hát mi 174
