Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Schmidt Pétemé
a népek a vonaton! Hát persze, mindenki benézett, akkor a rendőr azért elküldte (őket), hogy ne nézzenek. A vonaton a nőkről levette a bilincset. Hát biztos egy kicsit röstellte magát, hogy minek minket ... Mi úgy szégyelltük magunkat, amikor mindenki ott benézett, és mi bilincselve, mintha betörők, vagy mit csináltunk volna! Na akkor lehoztak Pécsre. Megint csak bezártak a fogdába. Hát a nőket külön, a férfiakkal már nem is találkoztunk. Ott volt a vödör bent, a kübli. Reggeltől délutánig voltunk bezárva. Megint szólítottak, megint újból kihallgattak, hogy hogyan és mint, ugyanazt. Hát akkor végre! Most mehetünk haza! Este volt, nekem már vonatom sem volt Bátaszék felé. Az ivánbattyáni el tudott menni, annak volt Villány felé egy vonat, az óbányai lány az meg ottmaradt, mert az ott szolgált Pécsen. Az odament, ahol szolgált és én meg hát... Nekem a nagyállomáson kellett várni reggelig. Na akkor ott tudtam meg, hogy előző nap megint sokat elvittek Fékedről. Kitelepítés volt. Autókkal vitték el őket. Na hát akkor meg voltam ijedve, hogy most én hazajövök és nincs senki itthon. Na akkor ezek a bozsokiak meg tudták mondani, hogy kit vittek el. Nagyjából. Na akkormeg voltam nyugodvaés így reggel indultam haza. Hát persze, akkor már, akik már siettek jobban, azok már beszóltak a szüleimnek, hogy jövök. Hát a lányom, négy éves volt, amikor elmentem, már második osztályba ment. Idegen volt hozzám. Az csak úgy nézett rám, az nem is mert felém jönni, mert mintha félt (volna). Szóval így ... Milyen volt a fogadtatás? Jó volt, mindenki örült, hogy hazajöttem. 171
