Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Havasi Anna
konyhánk. Hát nagyon jó kosztunk volt. Reggel kaptunk uborkalevest és itt-ott egy kis kását. Délben talán ugyanaz volt, vagy káposztaleves, ugyanúgy egy kis dara és kása. Babot nagyon ritkán kaptunk. Megszámoltuk. Tizenöt szemből állt. Na, aztán amíg az amerikaiak küldték a konzer- vet, addig néha, nagyon ritkán konzervet is kaptunk. Egy fél kiló kenyeret, de azt a fél kilót egy ültő helyben megettük. Mert hát annyira ki voltunk éhezve. A nővéremnek, több asszonnyal (együtt), három hónapra el kellett menni a kolhozba. Én mondtam a tisztünknek, hogy nem akarok elmaradni a nővéremtől. Azt mondta: „Visszajön megint! De én vele akarok menni!” És akkor három hónapig a kolhozban voltunk egy sufniba bedugva. Az volt a jó, amikor már minden héten mehettünk a fürdőbe és a ruhánkat beadhattuk (fertőtlenítésre). Akkor már az ember a tetűtől megmenekült. Nagyon tudtunk örülni a fürdésnek. És az nagyon jót tett az embernek. Amikor visszatértünk a kolhozból, akkor... Ott mit csináltak? A kolhozban, mit mondjak? Kézzel szedtünk krumplit. De először jött az aratógép, mert ilyen magas volt a gaz. Learatta a gazt, és úgy szedtük a krumplit. Mogyoró- és diószerű krumplik voltak. De azért ott jó dolgunk volt. Én nem, de voltak asszonyok, akik mentek káposztát lopni, mert fegyveres őr állt ott, meg sárgarépát lopni. Nagyon jót tett a szervezetünknek, meg maga a levegő is. Nyers krumplit ettünk, akkor az egy nagyon jó dolog volt számunkra. Nem kellett naponta visszajárni a lágerba? Nem. Az elég messze volt onnan. Úgyhogy azt lehetne mondani, valamilyen fészerben laktunk. Az oroszok csépeltek, ott is kellett segíteni. Lapátolni, mert ott az a szokás, állítólag még a mai napig is, hogy jön a kombájn, arat, és a tarlóba önti a búzát. És akkor jön egy teherautó és arra rá kell azt lapátolni. A raktár előtt még egyszer a földre kerül. Jön az eső, akkor kicsírázik. Dohosán bekerül a raktárba és mire a nép asztalára kerül, olyan, mint amit az állataink nem ennének meg. Ha olyan kosztunk lett volna, mint az állat, akkor nagyon jó sorunk lett volna. Három hónap múlva újból „haza” jöttünk. Volt nálunk három bánáti lány. Nagyon elevenek voltak, ezek nem voltak olyan típusú emberek, mint mi. Az egyik tolmács lett, mert azért a szláv nyelvet egy kicsit (tudta). A másik ápolónő lett. Ez abból állt, hogy reggel-este lázat mérni, betegeket a kórházba vinni, meg ... A „produktát”, az abból állt, hogy ha valaki kórházban volt, a kenyeret, az olajat, majd aztán ameddig volt konzerv, azt is a betegek után kellett vinni. Éz a lány valahogyan összekeveredett a gyáron belül valamilyen német tiszttel és ezt a mi tisztünk nem tudta elviselni. Őt munkára küldte és én lettem (az utódja). Másfél évig folytat158
