Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Pfaffenbüchler Henrik
dekát kapott. Egy bizonyos kásamennyiséget, amit főzeléknek lehet számítani, vagy minek. Ha valaki túlteljesítette a normát mondjuk 102%-ra, akkor egy bizonyos mennyiséggel több kenyeret is kapott, meg több kását. Ez volt ott az általánosan elfogadott dolog. Ez már Breszt-Litovszkban volt. Egy amerikai gyártmányú zsák volt, amiben biztos valamilyen élelmet hoztak. A zsáknak az alján vágtam egy lyukat, hogy a fejem átférjen rajta, és mellette a zsáknak az oldalán szintén egy-egy hasítékot, ahol a karjaimat ki tudtam dugni. Ezt ingnek használtam. Nagyon jó dolog volt, mert melegen tartott. Olyan jó puha anyagból készült és vastag volt. Szóval, egy év után Breszt-Litovszkba kerültünk. Ez egy átmenő tábor volt. Ott vegyesen voltunk. A magyarokon kívül voltak osztrákok, csehek, meg románok. Ezek valódi csehek meg románok voltak, csehül és románul is beszéltek. Valószínűleg katonaként kerültek oda, mert Breszt-Litovszk, ahogy ott magyarázták, ez egy ilyen vasúti csomópont volt. Ahogy mi odaértünk, azt mondták, hogy nem régen ment el egy csoport magyar haza. Elfelejtettem mondani, hogy Harkovból betegként (jöttünk el). Lesoványodtunk annyira, ahogy a feleségem is mondta, megcsipkedték a combunkat, vagy a fenekünkön a húst, hogy mennyi van még rajtunk, és akinél már nem ütötte meg a mértéket, azt úgynevezett betegtranszporttal hazaszállították. Mi így kerültünk Breszt-Litovszkba. Ez hányban volt? Ez 1946-ban volt. Breszt-Litovszkba kijártunk dolgozni. Az apám, mivel hogy idősebb volt már, a kerítésen túl egy műhelyfélében dolgozott. Én kimentem építkezésekre, meg különböző helyekre, például egy vágóhídra. Ott építkeztek. Emlékszem, a tejgyárban is voltunk, ahol néha vajat lehetett enni. Tulajdonképpen tülekedtünk ezért, hogy olyan helyre tudjunk menni, ahol remény volt arra, hogy pótélelmiszert tudunk szerezni. Hát ott voltunk tíz hónapig, mire aztán valóságosan hazakerültünk. Fölhizlaltam magam 84 kilóra, mielőtt eljöttem. Úgyhogy nyolcvan kilósán értem haza. Az úton lefogytam még négy kilót. Ott a tábornál volt egy krumplitároló hely, elég nagy, huszonhét vagon krumpli volt ott tárolva és ezeket válogattuk. Természetesen mindig hoztunk azért „haza”. Az apám a kucsmasapkája alatt hozta, szeletekre vágtuk össze őket és a bakancsba bele, ahogy csak lehetett. Minden négyzetcentiméter területet kihasználtunk. Sárgarépa is volt ott zsákokban. Motozás nem volt? Volt, akkor elvették tőlünk, de másnap megint csak hoztuk. Az apámnak egyszer a bundasapkájára rácsaptak kézzel és akkor észrevették. Olyat csináltunk, hogy egy zacskót, mondjuk olyan húsz centi hosszú és egy jó karvastagságú, elöl-hátul madzag volt rajta, az apám a lába közé vette és 153
