Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Pfaffenbüchler Henrik
vajat is kaptunk minden nap. Később marhafaggyút kaptunk, de az is nagyon jó volt. Abból még vittünk az útra. Szóval, ott fölkészültünk gyufával és elindultunk megint, mert az apámnak nagy honvágya volt, és mindenáron haza akart jönni. Én ott maradtam volna még tovább. Ez Krematorszk közelében volt. Emlékszem, egy nagy folyón keltünk át. Ott valami erőmű lehetett. Egy gázló volt ott és azon tudtunk átmenni. Útra keltünk és a negyedik vagy ötödik napon éjjel egy falun mentünk keresztül. Már éjféltájban lehetett és két fiatal gyerek a kiskapuban beszélgetett. Azok láttak bennünket, utánunk jöttek és nagyon kiabáltak. Nem akartunk megállni, el akartunk szökni tőlük, de láttuk, hogy nincs értelme, mert fellármázták volna a falut. Bementünk a tanácsra és másnap elvittek bennünket egy állomásra, ahol volt egy börtön. Ott voltunk megint négy vagy öt napig, oroszokkal vegyesen. Az egyik orosznak küldtek hazulról élelmiszert. Csibehúst. Az már annyira romlott volt, hogy ő nem ette meg. Már olyan nyálkás volt. Én megettem, de nem lett semmi bajom tőle. Úgy látszik, a gyomorsav olyan erős volt, ki voltunk éhezve. Hát aztán onnan elvittek bennünket vonattal 160 km-re Harkov közelébe. A repülőtér mellett volt egy tábor, ott voltunk pontosan egy évig. Az apám kijárt dolgozni egy ilyen..., garázsnak mondták, ahol az autókat javítják, és ő tudott többször élelmet hozni. Nagyon, nagyon szegényesen éltünk. Egy jellemző eset például arra, hogy a krumpliban milyen energia van. Úgy mentem már az udvaron, hogy szédelegtem, támolyogtam. Ősszel volt, a krumpliszedés idejében, és az apám hozott egy nagyobb mennyiséget. Két napig jóllaktam krumplival, de úgy éreztem magam, mintha át tudnám ugrani a kerítést ettől a krumplitól. Onnan elkerültünk Bresztlitovszkba. Maga ott nem dolgozott ? Dolgoztam! Na, ott például egy építkezésen dolgoztam, egy négyemeletes épületet építettek, de előzőleg romeltakarítás volt. Volt egy láda, a két végén egy-egy fogantyúval, illetve két-két fogantyúval. A láda fölfelé kúpos volt, alighanem két köbméteres volt. Egy méter széles, egy méter magas és két méter hosszú. Ezt leállítottuk a földre és teleraktuk épületrommal. Színültig. A láda végül le lett erről emelve és másik helyre víve. Evvel mérték a normát. Arra emlékszem, hogy a hét elején két ládát kellett csinálni két embernek. A hét végére már annyira emelték a normát, hogy kilenc ládával kellett csinálni. És akkor mi is csaltunk. Fürdőkádat borítottunk le, rátettük a ládát, amikor az őr nem nézett oda, akkor havat rá, meg egy kis szemetet úgy, hogy tele legyen. Az volt a helyzet, hogy az alapélelmiszer, amit kaptunk, negyven deka kenyér volt nálunk. Mert ez (a munkahelytől) függött! A bányász, azt hiszem, egy kilót kapott. Negyven dekát kaptunk a lágerban és aki kijárt ilyen vegyes munkára, az hatvan 152
