Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - H. Éva

ült és éhezett. Akkor na, hát elindultunk. Éjjel mondtuk a lágerlajtemak, hogy elmegyünk, ne keressen bennünket. Ne is mondjon semmit, mert feketén megyünk.

Akkor éjjel átmentünk a határon. Ez az orosz zónába volt, át kellett menni nekünk az amerikai zónába. Na és akkor hát éjjel átmentünk. És jött egy német, őt elkapták. Bennünket nem kaptak el, de a német mondta, hogy fölül mennek, valami tizenhatan, őket nem látják? Akkor ezek följöttek a hegyen és akkor muszáj volt visszamenni. Néztek, hogy mi van. Hát nekünk... Volt papírom is otthonról, hogy semmi bűnöm nincs, bármikor haza lehet engedni. Kaptam elbocsátó levelet. Szóval Oroszországból és innen kaptam papírt, hogy bármikor jöhetek haza. Azt mondták, ők nem tudják olvasni. Megint visszadobtak bennünket a határon át, vonattal. Amikor ment a vonat, azt mondja a... Márton volt a neve, most kiugrunk a vonatból és visszamegyünk. Úgy is volt. Amikor kanyar jött, egy kicsit lassabban ment és akkor kiugrottunk. Éjjel, sötétben, idegen földön. Mondtuk, hogy hol vagy? Összetalálkoztunk megint és mentünk. Éjjel. Az erdőn keresztül mentünk és beértünk a faluba, az összes kutya ugatott. Csak rendőr ne jöjjön! Na, akkor eljöttünk, de mégis elkaptak megint bennünket. Egy házba vittek és nagyon sírtunk. Mondtuk, hogy ne dobjanak már vissza, itt van a papír és mi haza akarunk menni! A tanácselnök, aki ott volt, a németet megértette. Három napig már nem ettünk. Mondta, hogy ő ad egy papírt és menjünk be minden házba, mutassuk meg ezt a papírt és mindenki fog egy kis ennivalót adni. Na, amikor ezek hallották, hogy Oroszországból jövünk, jöttek fényképpel, hogy nem láttuk-e ezt, vagy azt. Nem láttunk ott senkit.

A Márton akkor látta, hogy nem tud bennünket hazavinni. Mindenkinek volt papírja, csak őneki nem. Mindenki mondta, hogy ő a vezető és akkor mondtuk, hogy ő elvesztette a papírját. A végén már félt és otthagyott bennünket. Szóval nem tudott sehová menni velünk. Egy címet adott nekünk, ha tovább tudunk menni. Egy véméndi volt ott kint. Na és akkor tényleg oda (mentünk). Adtak ott annyi pénzt, hogy oda tudtunk jutni. Egy véméndi volt ott és akkor ez mindjárt adott másik cipőt nekem. Onnan Münchenbe mentünk. Ott is volt egy Vöröskereszt. Magyar. Adtak papírt Pidingbe. Ott van egy láger, onnan mennek Magyarországra a szerelvények. De ők is biztosan tudták, hogy nem megy szerelvény, mert már nem fogadták be a németeket. Pidingben voltunk.

Passau felé mentünk egyszer. Passauban voltunk. Hát már ... már egészen a határnál. Ott is elkaptak még és visszavittek Passauba. Tizennyolc napig voltunk bezárva. Ez amerikai zónában volt. Jöttek az amerikai tisztek és kérdezték, honnan jöttünk? Mondtuk. Kihallgattak. Mondtuk, hogy mindig visszadobtak és nem tudunk hazamenni. Most már egy éve

144