Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - H. Éva
szoknyát úgy húzták a földön. Volt ott egy árok és láttuk, hogy ott letették. Ah! Mi volt ez, amikor láttuk, hogy a barátnőnket húzzák és mert meghalt, az árokba letették! Arra gondoltam, hogy milyen borzasztó érzés lesz az anyjának, mikor ezt elmesélik neki, hogy hát ezt látták, hogy egy árokba tették le, már kifelé. Mi mondtuk, na most látjuk, mi lesz velünk. Mit mondott ennek a lánynak az anyja otthon? Nagyon vigyázzak az Évára, mert egy kicsit az idegekkel volt baj. Az egyik lánynak az édesanyja a kútba ugrást fontolgatta, ugye? Ez a Náni volt, ő is meghalt, de nem kifelé. Mondta az anyja azon a reggelen, amikor összebeszéltünk, hogy visszamegyünk: „Náni, gyere velem, én mondok neked valamit.” Odament a kúthoz és mondta:,,Náni, először én beugrók és aztán te jössz!” És akkor ez a lány azt mondta: „Hát anyi, élni akarunk! Nem ugróm ide bele!” Lebeszélte, és akkor ez a lány abba volt, amikor ő elkerült Oroszországba, hogy egyedül maradt ott az édesanyja, mert az ura is be volt vonulva, a fia is be volt vonulva, a lányát is elvitték. Akkor mindig mondta, az én édesanyám kútba akart ugrani, talán már bent is van. És így volt. Beugrott. És ez a lány érezte. Egy nap a Náni azt mondta, na az én édesanyám beugrott a kútba. Én már nem tudok élni! És ezt mindennap mondta és mondta. Nem is tartott két hétig, hogy ez a lány meghalt. Úgy is volt. Az anyja otthon a kútba ment. Nekik sok földjük volt, amit elvettek tőlük. A házát, a földet, a lányát, a fiát, az urát. Volt egy szolgájuk. Ez a fiatalember mondta, hogy jöjjön őhozzájuk. Egyszer reggel kijön és nézi, hogy hol a Klári néni? Üres a ház és akkor hát látja, ott van a kendője a vízen. Négy hétig utaztunk. Este tíz óra felé odaérkeztünk. Egy nagy hegyre néztünk föl. És láttunk egy épületet, teljesen nyitott volt az egész. Priccsek voltak. Négykézláb másztunk fel a nagy hegyen. Hol volt ez? Promiszlavban volt. Fölmentünk és akkor hát, ez az otthonunk? Se ajtó, se ablak, se tűz, se semmi. Korán jöttünk, nem volt kész az épület. Egészen hideg épület volt. És akkor voltak ilyen priccsek csinálva. Tiszta nyers fából, havas volt és fagyos. így feküdtünk rá. De hát olyan hideg, se ablaka, se ajtaja, se tűz, se semmi. Ott álltunk. Egész éjjel a lábainkat dörzsöltük, a kezünkkel. Hát! Két-három napig nem is kaptunk ennivalót. Korán jöttünk oda és három napig nem kaptunk ennivalót. Három nap után lett fűtés. Nádasáról voltak ott valami százan, mi is valami százan, a vémén- diek és több faluból. Azt hiszem Rácpetréró'l, Vókányból, Kaposvár környékéről, Bikáiról, Mágocsról, Hidasról, Egyházaskozárról. Kaposfő- ró'l, Pécsváradról, Fékedről, Szebényből, Mecseknádasdról, Püspöklakról. Mi csak haza akartunk menni. Mindig beszéltük. Az embereknek volt 135
