Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - H. Éva

imakönyvük. Kötöttünk egy kulcsot és kérdeztünk, hát imakönyv mondd meg, hány nap, hogy hazamegyünk... Pihentünk, egész februárban nem dolgoztunk. Nem volt munkahely, nem volt hely, ahová tegyenek bennünket.

Egyszer március elején, na most biztos hazamegyünk! Sorakozó volt. Most hazamegyünk! Minden ruhánkat fölhúztuk, most hazamegyünk. Hát az emberek (férfiak) már lent voltak sorakozni, akkor mi jöttünk. Na hát az embereket előbb vitték el, minket utána. Mentünk egy ilyen nagy hegyre. Olajkutak voltak ott. Ott árkok voltak húzva, amik már be voltak (dűlve). Nekünk kelletett kipucolni. És mi azt gondoltuk, az állomásra megyünk. Az emberek már ott vannak, akkor hát most mi megyünk. Hát most láttam már, hogy az emberek mindegyikének van egy lapátja... Aáá! És úgy esett a hó. Mi nem maradunk, mi nem csinálunk semmit! - mondtam. Mi nem fogunk itt lapátot. Ah! És akkor már láttuk, hogy az emberek már mentek. A lapát meg a csákány meg az ásó, hát mennek. Hát akkor mi jöttünk. Hát akkor már mentünk és mindenki fogta a lapátot. Fújt a hó. Fáztunk. Hát azt mondja ez az ember, orosz nacsalnyik, aki mivelünk volt, azt mondja, nem lesz jó ez így. Én most ide mérek öt lépést, és ha az meg van csinálva, akkor hazamehettek. Ha egy fél óra múlva ki van pucolva, hazamehettek.

Hogyan beszéltek velük?

Oroszul. (Mutogattak is.)

Akkor nekifogtunk és hát... így tudtak rászedni bennünket. Ezek nem voltak csúnyák velünk. Ezek egyszer se pofoztak le, nem rúgtak, gorombán se beszéltek. Nem tudjuk mondani, hogy ezek gorombák voltak. Ezek is teljesen meg voltak lepve, hogy hát mi hogyan kerültünk oda. Nem is tudták, hogy mit is csináljanak az asszonyokkal. Ki küldte ezeket oda? Vagy hát... Mondták az asszonyok, hogy kisgyerekek vannak otthon, meg mindent. Ezek is meg voltak lepve, az öreg tiszt, aki ott volt. Na, ez az öreg tiszt sokszor sírt velünk. És akkor egy-kettőre készek (lettünk), mindenki gyorsan csinálta, mert fáztunk. Gyorsan kipucoltuk, aztán gyerünk hazamenni. Másnap megint. így tudtak rászedni. Odamérték, és akkor gyorsan meg tudtuk csinálni, úgy tudtunk akkor hazamenni. Addig, amíg én ott voltam, mindig csak az ásó meg a lapát volt, meg a csákány. Alig tudtuk vinni, mert hát reggel kaptunk, amíg volt répalevél a határon, addig répalevelet leforrázva, itt-ott egy darab réjpa benne. Én nem ettem, mert fekete volt. Én mindig odaadtam másnak. És egy darab kenyeret. A kenyér olyan volt, mint a polyva. Fekete és úgy lehetett összegyúrni, mint a sarat. Akkor egész nap semmi. Evvel mentünk ki. Nappal, akármilyen hosszú, vagy akármilyen meleg is volt, semmit, de semmit. Nyitott autón szállítottak bennünket, állva. Mindenki kezébe ásó, vagy lapát. Reggel 7-től délután 4-ig dolgoztunk, ha fújt, ha esett. Képzeljék el! A gyárban is dolgoztunk,

136