Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Sch. Mária
még sokat oda is adtam másnak, mert sajnáltam azokat, akiknek semmijük sem volt. Egy-egy falatot odaadtam. Elosztogattam még azt is, ami volt. Azt a keveset, de hát szerencsém volt, nem voltam beteg és volt is ennivalóm. Mindig annyi, hogy... Próbáljuk meg az utat végigjárni Bajáról! Nem tudom biztosan, hogy reggel indultunk-e, vagy nappal. Január 12-én indultunk Bajáról és akkor a Tiszán mentünk át egy pontonhídon. Az úgy mozgott, hogy annyira féltünk. Gyalog mentek át? Nem, vonaton. Vonaton mentünk át azon a hídon, de csak úgy düledezett a vonat jobbra meg balra, míg átértünk. Románia felé mentünk. Plojestin mentünk át, azt tudom, mert petróleumszag volt, mert ott petróleum van állítólag. Arra mentünk. Kiev felé mentünk. Groznijban voltunk először, a Kaukázusban. Három hétig mentünk a vonaton. Nagyon sokszor álltunk. Közben adtak be egy kis ennivalót. Füstölt birkákból darabokat, vagy egy kis szalonnát és hát mást nem tudtak beadni. Száraz kenyeret, ilyen kétszersültet. Mást nem adtak útközben. Egyszer kaptunk meleget. Ilyen kását. A vagonokba tettek be kukoricadarát is. Ezt kellett volna látni, ezt a csodát, hát hogy ez most micsoda? Evvel mit csináljunk? Ezt együk meg? Itthon sose gondoltunk arra, hogy kukoricadarát főzünk és eszünk. Ilyesmi itt nem volt. És hát akkor erre voltunk rászorulva. Mindenki vitt magával egy kis lábost vagy fazekat. Mert azt mondták, hogy edényt mindenki hozzon. Abban megfőztük azt a kukoricát. Útközben. Minden vagonban volt egy kályha, fát meg raktak be, ha leálltunk. Egy állomáson lehetett kimenni fáért. Hoztunk be fát és így tudtunk akkor tüzelni. Milyen egészségügyi felszerelés volt a vagonban? Ott nem volt semmi. Vizet is úgy hordtunk az edényekbe, amikor leállt a vonat. Mosakodni egyszer tudtunk csak. Ott is már olyan hideg volt. Azt se tudom, hogy milyen állomáson voltunk és mosakodtunk, de olyan hideg volt, hogy a víz a kezünkre fagyott, meg az arcunkra. Úgyhogy nem lehetett a három hét alatt tisztálkodni. Amikor már majdnem ott voltunk, akkor kerültünk egy fürdőbe. De ott is százan, vagy hányán lehetett egyszerre bemenni. Ez is egy nagy dolog volt, mert sose vetkőzött az ember itthon senki előtt. Ott le kellett vetkőzni mindenki előtt. Ez is egy nagy megrázkódtatás volt. Nagyon, nagyon. A ruhát is be kellett adni a fertőtlenítőbe. Vizesen adták ki, mert biztos túl sok gőzt engedtek rá. Vizesen kellett megint felvenni. Úgyhogy nagyon nagy dolog volt az egész út. Na akkor végre odaértünk. Groznijba, a Kaukázusba. Ott kijöttünk a vagonokból és egy jó nagy utat kellett megtenni. Egy régi kórházépületbe lettünk beszállásolva. Az ki volt pakolva. Akkor csinálták ott az ágyakat. Friss fából, friss fenyőfából, amit akkor vágtak biztosan ki az erdőben, mert sok 125
