Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Stang Mária
Volt valamiféle kapcsolat a hazaikkal? Semmi. Semmi nem volt. Nem kaptak és nem küldhették levelet sem? Az utolsó évben, 1947-ben. Augusztus hó lehetett, nem emlékszem pontosan, akkor kaptam az első és utolsó levelet anyámtól. Este jött a posta, mindig este kaptuk meg. Egyszer hallom, hogy kiabálják a nevemet. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak fogtam a tábori lapot, de annyira remegett a kezem, nem tudtam elolvasni. Azt láttam, hogy anyám írása, s valaki felolvasta. Ezek válaszlevelezőlapok voltak, úgy hogy én is írhattam haza. Természetesen csak azt, amit a pártitkár megengedett. Volt egy magyar párttitkár, aki cenzúrázta a lapokat. Csak azt volt szabad megírni, hogy milyen lágerban vagyunk (számát), nagyon jól megy a sorunk, jól vagyunk és hamarosan hazamegyünk. Hogyan tértek haza? A hazatérés? Mindig azt kérdeztük, hogy mikor megyünk haza? Az oroszok mindig azt válaszolták hogy „szkoro”, hogy hamarosan. Nohát ebből a hamarosanból majdnem három év lett. Egyszer mondták, hogy most biztos, mert Szibériából jön egy szerelvény, orosz elítéltek jönnek a helyünkbe. Magyarországon nagy változás történt. Még nem tudtuk, hogy Rákosi lett a miniszterelnök. A! - Mondtuk, ezek megint hazudnak, eddig is csak hazudtak. Semmire sem gondolva lefeküdtünk mint máskor és reggel mindenki ment a maga munkahelyére, ill. ment volna, mert kora hajnalban valaki kiabált, hogy magyar asszonyok csomagolni és sorakozó az udvaron, mert hazamentek. Mindenki, mint a méhek a méhkasból - de nem ám csomaggal, semmivel - kirohantunk az udvarra. „Hát mi van? Ez igaz?” - Igaz! Valaki a hangszórón kiabálta, hogy gyorsan becsomagolni, mert megérkezett az éjjel a szerelvény és azzal megyünk haza. Ez egyszer valóban nem hazudtak. De nem hittük el. Gondoltuk egy másik lágerba visznek minket. Mindenesetre felvették az adatainkat, elszámoltak velünk, mert 1947-ben már kaptunk fizetést, de ez majdnem náluk is maradt teljes egészében a „kosztra és szállásra”. Elvittek minket Almádra. Ez volt az az állomás, ahol bevagoníroztak bennünket. Már sokan voltak ott a többi lágerekből is. Ott futottam össze a babarciakkal is, akiknek ugyancsak azt mondták, hogy hazaviszik őket. Kivel találkozott Babarcról? Azokkal, akiket az első transzporttal, Szilveszter napján vittek el a falumból, A. Kati, N. Ágnes meg P. Sebő bácsi. A melletünk lévő lágerban voltak, és nem tudtunk egymásról. Itt bevagoníroztak, s mentünk az ismeretlen felé. Útközben csak héjában főtt krumplit kaptunk enni. Kenyeret egyáltalán nem. Magyarország felé 102
