Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - Érzelmi kötődések - Sértő megkülönböztetés

feleségemnek: „A jó emberek elmennek, a rosszak meg itt maradnak." Akkor jók voltunk. Előzőleg meg nem akart lakást adni nekünk. Úgy volt: A jó menekültek mindig oda mennek, ahol jobban megy a soruk. Tebingenben nem volt jó az összeköttetés, nem volt busz. Busz csak reggel meg este járt. így decemberben Schombergbe költöztünk. Ott volt egy kis lakásunk. 1952-ben kaptunk egy szép nagy lakást. 1957-ben átépítettem egy egész házat. 1964-ben magunk is építkezésbe fogtunk Ballingenben, ott voltunk 10 évig. Akkor embereket kerestek Stuttgart környékéről. Jelentkeztem, mint csiszoló." Érzelmi kötődések A közvetlen környezetben történt fogadtatásukat illetően a megkérdezettek közül sokan panaszos hangot ütöttek meg. Ennek megértéséhez figyelembe kell vennünk, hogy korábbi egzisztenciájukat teljesen elvesztették, a szülőföldhöz kötődő érzelmeiket semmibe vették és emberi méltóságukban megalázták őket. Az utazás körülményei testileg és lelkileg is megviselték valamennyiüket. Teljesen kiszolgáltatottnak, talajtvesztettnek érezték magukat. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy még normális viszonyok között sem örülne senki annak, hogy lakásának, megélhetési lehetőségének egy részét kénytelen átengedni vadidegeneknek. Fokozottan érvényes ez a háború alatti, illetve az azt követő Németországra, ahol a gazdasági élet teljesen összeomlott és a lakosság is súlyos lelki válságon ment keresztül. Mindkét felet tehát eleve a bizalmatlanság jellemezte. Sértő megkülönböztetés Josef Authnak az okozott gondot, hogy Magyarországon „büdös sváboknak," Németországban pedig „magyaroknak" nevezték őket. Politikai tevékenységének egyik legfontosabb része német voltuk elismertetése volt. Gregor Hohmann is érezte a hátrányos megkülönböztetést, pedig ő csak 1957-ben tért vissza Franciaországból. Maria Walter úgy találta, hogy a helybeliek egyáltalán nem tudták, hogy Magyarországon németek is élnek. Úgy gondolták, hogy hozzájuk cigányok érkeztek. Minden ajtót kulcsra zártak, arra gondolva, hogy a cigányok lopnak. Amikor viszont meggyőződtek arról, hogy az érkezettek is németek, tovább már nem zárkóztak. „Hamar elneveztek minket magyar cigányoknak",-jelentette ki Julius Schmidt is, csakúgy, mint Monika Fink. Johann Walter úgy tapasztalta, hogy a megkülönböztetés elsősorban falun érvényesült, elsősorban nincstelenségükre tekintettel. Városban, ahol ő is dolgozott, az érkezetteket egységesen menekültként kezelték. Tapasztalatait árnyaltabban fogal-