Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - A biztonságos anyagi egzisztencia megteremtése

A pedagógus képzettségű Johann Neuberger elhelyezkedése nemcsak az egyéni képességeitől, hanem politikai feltételektől is függött. „A Tanügyi Hivatalban vizsgáztattak különböző tárgyakból. Aztán várattak vagy 3/4 évet, majd alkalmaztak. Az iskolában mint tanár találkoztam a hazájukból elűzött gyerekekkel. Körülbelül húszan voltak. Még néhány vizsgát be kellett pótolnom." Öt év eltelte után iskolavezető helyettesnek nevezték ki. 1982-ben vonult nyugdíjba. Miután Ottó Évával házasságot kötött, Karl Bischof Ulmból Stuttgartba, majd Gerlingenbe költözött. „1956-ban apósomnak már volt egy építési telke Gerlingenben. Akkor elkezdtünk építeni. Három lakásos családi ház lett belőle. Összedolgoztunk. A szomszédok is segítettek. Abban az időben 50-60000 márkával lehetett felépíteni egy házat. Ma 600-700 ezer márka kell hozzá. Kölcsönt vettem fel a cégtől, ahol dolgoztam. Amikor megkaptam a 4000 DM kölcsönt, megnyomták a normámat. Felemelték. Gondoltam: Ha visszafizettem a tartozásomat, akkor ütött az utolsó percem nálatok, akkor én is megyek. „Feleségével együtt alkalmazottként dolgozott több munkahelyen. A felemelkedéshez legfontosabb megoldandó feladatként Gisella Herr is a házépítést említette. A kereső foglalkozás is ennek függvényében jelenik meg mondanivalójában. "Egész Stuttgartot kibombázták, mindenkinek lakás kellett volna. Építettek lakótelepeket, így jutottak az emberek lakáshoz. Azt mondtam apámnak: „Apám, maga kőművesmester, ért az építkezéshez, itt meg van két fiatal férfi, a bátyám meg a férjem, építhetnénk házat magunknak." Spóroltunk, összedolgoztunk, a menekültek segítettek egymásnak. Ez ma már nem annyira szokás, de akkoriban... Az állam is támogatott, ha több gyereke volt az embernek. Nekünk három volt, ezért alacsonyabb kamatokat kellett fizetni. Mint elhurcoltak is kaptunk valamit. így tudtunk elindulni. Majdnem mindent magunk csináltunk, a kőművesmunkát, a tapétázást stb. Az emberek meg jöttek segíteni, meg mi is nekik, amikor ők építkeztek. Apám, a férjem és a bátyám voltak a keresők a családban. Apám önállósította magát, üzlete volt. A bátyám és a férjem apámnál dolgozott. Fizette őket. Később mindketten vizsgát tettek. Apám otthon (Magyarországon -F.M.) kőművesmester volt. Önállóan dolgozott, több inast tanított ki, az inasok meg mind nála maradtak mint segédek. Időközben én magam is dolgoztam. Otthon varrónősködtem, később itt is bejelentettem az ipart. Néha dolgoztam, néha nem. Hiszen volt három gyerekem." A házépítés az egyik legnagyobb élménye Andreas Neckarnak is. Minden más szociális kérdés eltörpül mellette. Julius Schmidt kora ifjúságától kezdődően a közügyek iránt érdeklődött, de személyes életvitele sem maradt sikertelen. Első munkahelye Göppingen városánál volt, miután elvégezte a kereskedelmi iskolát, majd egy nagykereskedőnél dolgozott, mint kereskedelmi vezető. „A keresetem jó volt, és teljes jogú polgárok lettünk.