Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)
III. Személyes átélés - Kezdeti lépések németföldön
nemzetiségi- és az országhatár kérdést. Kraft államtitkárral és Guido Gündischsel, a Burgenland-kérdés megvitatására meg is jelentek a kancellárnál. A magyarországi németek kiűzése ehhez ugyanis jó alapot szolgáltatott. Érvül felhasználhatta Gyöngyösi János magyar külügyminiszternek a szlovákiai magyarok áttelepítésével kapcsolatos nézeteit: „A néphez föld is tartozik!" „Csak akkor tudtam felvetni a határegyesítés kérdését, amikor a Sopron és Mosón megyei németek már mind kint voltak. A belsö-magyarországi községekben a kitelepítés gyakran már a lakosság felénél abbamaradt. Mit tettünk e tevékenység mellett Ausztriában? Először is alapítottunk egy egyesületet, Zentralkomitee der Volksdeutschen in Österreich néven. Ebben képviselve voltak a magyarországi németek mellett a jugoszláviai és szudéta-németek is. Berendeztünk egy épületet a korábbi német követségen a Rennweg-Gasse-ben. 15-20 embert foglalkoztattunk ott, akik az ausztriai németek részére történő gyakorlati tanácsadással foglalkoztak, akik teljesen segítség nélkül maradtak, mert az osztrák kormánynak nem volt az az azonnali segély-programja, ami Németországban. Akkoriban mindenféle problémával fordultak hozzánk. Mindenkinek tanácsot kellett adnunk. Néha ezeknek a tanácsadásoknak gyónás jellege volt. Az osztrákok hosszú ideig tarthatatlan álláspontot képviseltek. Az ún. belföldi munkaerő-védelmi törvény keretében a hazájukból elűzött vagy elmenekült, most Ausztriában élő népi németeket úgy kezelték, mint az idegen népeket, akik akkor Ausztriába áramlottak. Hellenberg osztrák belügyminiszter, akit egyszer a lapomban ki kellett oktatnom, hogy nem vagyunk „vendégek" Ausztriában, s nem kell úgy viselkednünk, mint a vendégeknek. (...) Évekig tartott, amíg ezt elértük az osztrák néppártoknál, a szociáldemokratáknál egyáltalán nem sikerült, azok Rennerrel teljesen ellentétben végig ellenségesek voltak a népi németekkel szemben. Az említett szervezetek mellett megszervezték a „Landsmannschaftokat," a bánáti svábok, az erdélyi szászok stb. A szudéta-németekkel közösen alapítottunk egy hetilapot, „Wegwarte. Wochenblatt der Volksdeutschen in Österreich" címmel. Egyik fő feladatunk az osztrák belföldi munkaerő-védelmi törvény elleni harc volt... 1951-ben áttelepültem Németországba. Visszaküldtem osztrák állampolgárságomat. Németországban a szövetségi menekültügyi törvény értelmében azonnal német állampolgár lettem, mihelyt beengedtek. Az úgynevezett A-igazolvány volt a mienk, ami teljes állampolgári egyenjogúságot biztosít. Ezután kiadtak egy állampolgársági törvényt, aminek csak az volt a feladata, hogy az A-igazolvány birtokában lévők formálisan kézhez kapjanak egy dokumentumot német állampolgárságukról. Ezt kiadattam magamnak. Több ezer magyarországi német van, aki ezt az aktust végig sem csinálta. Ami azonban semmi különbségtételt nem jelent." 1953 novemberében Tiszalökről a 2. csoportban Karl Bischofot is Németországba bocsátották. Hagyeshalom-Linz-Piding volt az útvonaluk, ahol dr. Léber Lajos, mint képviselő fogadta a csoportot. Találkozott az Ulmban élő hozzátartozóival is, akikről eddig semmit sem tudott. Ulmban telepedett le.
