Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - Kezdeti lépések németföldön

Franciaországban talált megélhetési lehetőséget. Josef Auth legyengült egészségi állapota miatt hat éven át nem tudott munkát vállalni, különösen nem szakmájában elhelyezkedni. A családegyesítés azonban sikeres volt számára. Wonczakban (Bajorország) telepedett le a család, ahol mezőgazdasági bérmunkával tengette életét. Andreas Neckar családja széthullott. Ö maga az egykori hadiüzemi telepből kifejlődött bajor kisvárosban Geretsrieden telepedett le. A szervezett kitelepítési akció során kiérkezettek se kerültek jobb helyzetbe, mint amilyenben az emigráltak, a menekültek és a nyugati hadifogságból elbocsátottak voltak. Julius Schmidt családjának azonban viszonylag hamar sikerült elhagynia a göppingeni lágert. Gamenshausenben azonban a család tagjai elszakadtak egymástól. Nem jutottak olyan lakáshoz, melyben együtt tudtak volna lakni. Egyikük egy szobát kapott, másikuk telket építkezéshez, a nővére szolgáló lett, a szülők egy kis kamrában éltek. Mintegy két-két és fél év telt el a legnagyobb szükségek közepette. A 84 kilógrammos fiatalember csakhamar 62 kilóra fogyott le. „Aber wir haben gearbeitet und uns aufgerafft'-jelentette ki lakonikusan az interjú során Julius Schmidt. Mayer Teréz 1946. július 6-án ért ki Németországba. O is mintegy három hétig lágerben volt, majd hosszú veszekedések közepette, ami a lakásokért folyt, „kiosztották" őket is egy barakképületbe. Korábban katonák használták az épületet. A szüleit nem akarta felfogadni munkára senki. A sógornője egy gyárba ment dolgozni, ő maga pedig egy kertészetbe. Onnan hozott haza időnként egy kis karalábét, káposztát, stb. Igen kevés volt az ennivaló. A többiek, a baranyajenőiek és a gödreiek Elwangenban és az egész kerületben helyezkedtek el. Gyárba ment, aki tudott, mások szolgálni- és a földművesekhez jártak. O maga is szolgálni ment. Télen egy családhoz, ahol három gyerek volt. Éheznie is kellett. A család Dortmundból menekült. Amikor visszamentek, Mayer Teréz egy pékségben lett szolgáló. Ott volt addig, amíg 1950-ben férjhez nem ment Duisburg környékére. Pirnában, a szovjet zónában Braun Adámnééktől elvették a lisztet a zsírt, stb. Három-négy hét eltelte után faluba telepítették őket. Egy kis üdülőhelyre kerültek Bad Schandau környékén. Drezdából, meg mindenhonnan odajöttek nyaralni. Tizenhat ház volt a faluban összesen. Földművesek lakták, de akkor voltak ott berlini menekültek is. Három vagy négy család. Amikor odaértek, egy parasztnak a pajtájába vitték őket. Vonattal mentek Bad-Schandauig, onnan pedig a parasztoknak kellett kocsival felvinni őket. „Cigányoknak mondtak bennünket. Hát ezeknek van ágyuk! Ezek nem cigányokí-mondták később. Az a szegény asszony, a korcsmárosné nyáron a házbérből élt." Először nem akarták, de aztán mégis elfogadták őket. „Nagyon jó népek voltak ["-állítja Braunné. Voltak ott drezdai gyárosok is. Az egyiknek szesz, a másiknak papírgyára volt. Egész utcák voltak az övéké. Ezek Braunné mostohaapjával nagyon jól megértették egymást. A lányait pedig ők tanították németül írni. A helybeliekkel nem tudtak beszélni. Ha bevásárolni mentek, mutogatniuk kellett. Otthon ugyanis magyarul beszéltek. Évekig tartott, amíg a felnőttek is megtanultak