Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - Kezdeti lépések németföldön

Egy órán keresztül semmi más nem volt, mint hírek és mindig csak hírek. Mi volt az első vásznon? Ott futottak a svábbogarak, alatta ott állt: „Megoldjuk a svábkérdést!" Ez erősen hatott rám. Ahogy annak idején a zsidókkal csinálták. A kiutasítás 1946-ban kezdődött. Amikor Torbágy község került sorra, akkor megkerestek, és azt mondták, mehetnék velük. Veletek nem megyek. Ha megyek, akkor másik csoporttal megyek, így is lett. Jó volt a megérzésem, hogy még a transzportokban is vannak spiclik. Aztán a telekiekkel mentem ki." A magyar honvédség kötelékében nyugatra került, majd hazaszökött dr. Paul Ginder sem találta helyét többé Magyarországon. Már Szombathelyen szembetalálta magát ő is egy, a „svábkérdés" rendezéséről szóló újságcikkel. Családja vagyonát elkobozták, felesége ismeretlen helyen tartózkodott, édesapja hadifogságban volt. Tulajdonképpen illegalitásban élt Budapesten, ahol alkalmi munkát végzett. A félelemben élés csakhamar meggyőzte arról, hogy Magyarországot el kell hagynia. 1945 novemberének végén, ismét illegálisan átlépte az osztrák határt, ahol megtalálta feleségét is. A keleti hadifogságból hazaérkező Karl Bischof tragédiája a Nyiregyháza-Sóstó fogadóállomáson tovább fokozódott. 1951 februárjában a Tiszalöki duzzasztógát építéséhez a hazaérkezett hadifoglyok közül mintegy 1200 fővel együtt internálták. Kezdeti lépések németföldön Az evakuáltak, illetve menekültek-a kettő közötti különbséget eldönteni szinte lehetetlen, mert senki sem tudta igazán, hogy visszatérhet-e szülőföldjére, vagy új hazát kell neki választani-többségükben lágerekbe kerültek. Korábban hadifogoly láger volt Haarban is, ahová a még gyerekszámba menő Franz Wida került. „Ott kaptunk először enni. Mást semmit. Mi srácok persze mindenfelé járkáltunk. Az állomáson állt egy vagon tele sárgarépával. Mi, három társammal, átmásztunk a kerítésen és répát loptunk. Akkor jött egy vasutas és elkezdett ordítozni. Utánunk jött. Mi azonban nem zavartattuk magunkat, fogtuk a répát és irány vissza. Német pénzünk nem volt. Csak az a kis magyar pénz. Ha a magyar pénzzel akartunk fizetni, azt mondták: „Mit csináljunk a magyar pénzzel? Csak német pénz kell!" Nem adtak semmit. Aztán egyszer szántottak a mezőn. A földben krumpli volt. Összeszedtük, abból tudtunk enni egy keveset. Kenyér csak egy szelet járt naponta. Egy kis szelet meg egy kevés vaj. Répából volt lekvárunk. Egy darab répalekvárt kaptunk." Segítségükre nagynénjük volt, aki Mecklenburgban egy hadiüzemben dolgozott. Küldött egy kevés pénzt, később élelmiszerjegyet is, mert a Wida-család avval nem rendelkezett. Végül a nagynéni az egész családot elvitte Mecklenburgba, ahol éppen olyan helyzetbe kerültek, mint amilyenben Haarban is voltak. Az édesanya egy üzemben kapott munkát, lakáshoz azonban még nem jutottak. Az anya egy női táborban lakott, a gyerekei a Fiatalok Házába (Haus der Jugend) mentek. Az egyik nővére pék-