Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

III. Személyes átélés - A Németországba érkezés módjai

Amikor Sásdon megérkeztünk, láttuk, hogy a környező falvakból van még ott néhány későnjövő. Mindenki más-az első transzport-már elment. Mi is így jártunk. De nekünk gyalog kellett menetelnünk, egész Pécsig. Csak a csomagjainkat vitték. Ott egy laktanyába kerültünk. Minden hely tele volt már emberekkel. Két éjszakát töltöttünk ott, aztán elérkezett a pillanat. Én is kimegyek, hát rengeteg embert látok az udvaron. Már mindenki felsorakozott, az oroszok meg mondogatták: pro csitire, pro csitire (négyesével, négyesével), hogy mindig négy személy álljon egymás mellé. S akkor gyalog mentünk el a pécsi állomásra. Ott beraktak bennünket marhavagonokba. Alul volt egy kis szalma, azon deszkák, azon megint szalma-azon feküdtünk. A vonat 4 hétig ment. Január 4-én vagoníroztak be bennünket Pécsett, és február 4-én vagoníroztak ki Nyikitovkában." Munkaképtelenné válása miatt Gisella Herr 1948-ban hazatérhetett. A családjától a vagyonukat távollétében ugyancsak elkobozták. Hazaérkezését követő három hét múlva, édesapja távollétében az egész család kitetelepítési listára került. A család végül is Stuttgartban egyesült. Az elhurcolt és életben maradt polgári személyek közül nem mindenki tért vissza szülőföldjére. Voltak, akik a Szovjetunióból, tudva, hogy hozzátartozóikat már kitelepítették, közvetlenül Németországba utaztak. Mások, így Eva Bischof is, Magyarországon a debreceni hadifogoly fogadó bizottság előtt jelentette ki Németországba történő távozásának szándékát. Tudomására jutott ugyanis családjának időközbeni kitelepítése. A magyar hatóságok beleegyezésével 1948 júniusában elhagyhatta az országot. A magyar államvédelmi hatóság sokadmagával Ausztriába tette át a határon Nickelsdorfnál. Bécsbe, Passauba, Münchenbe, Lipcsébe került, majd Meienben talákozott övéivel. A Magyarországra hazatért hadifoglyok közül is sokan Németországba kerültek. Amerikai, majd szovjet fogságból már 1945 őszén hazatért Johann Walter, akinek a családja, mint láthattuk, a front elől Németországba emigrált. „Amikor beértünk Magyarországra, Vácnál léptük át a határt. Vácott vettem egy újságot. A legelején ez állt: Mi voltunk a fasiszták és az SS. Ezek az internáltak. Akkor azt mondtam a barátomnak: Nem megyek haza. A határon jelentették, hogy most jön az első csoport menekült. Akkor rögtön rendőrséggel fogadtak minket Pesten, a Nyugatiban. A vonatnak előtte meg kellett állnia. Hogy mindenkit rakjanak le. A barátom Rákospalotán lakott, oda mentünk át. Először a fogság, aztán meg ez az internálás. Ott tartózkodtam 1945. júniusától 1946 áprilisáig, részben Budapesten, részben Rákospalotán, illegálisan ismerősöknél. Budapesten voltak jó barátaim, akik tudták, hol szolgáltam, és a barátom is tudta, hogy a német hadseregben szolgáltam. Mindenki menedéket adott. Amit még ma is nagyra értékelek. Noha tudták, milyen kockázatba mennek bele. Voltak ilyen emberek is. Nemcsak olyanok, akik üldözték a németeket, hanem olyanok is, akik menedéket nyújtottak. A legrosszabb, amit átéltem, az a híradó-mozi volt. Ott filmeket adtak.