Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

II. Beilleszkedés Báden-Württembergben - A visszatérés lehetősége Magyarországra

Egyrészük 1941-ben a népszámláláskor német anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallotta magát, tartalmazza a jelentés. Utóbbiak kérték a katonai kormányzatot, érje el a magyar belügyminiszternél, hogy őket hazájukba visszatelepítsék. A magyarországi németek visszatelepülési kísérletei az első szerelvénnyel sikeresek lehettek, mert maga az összekötőtiszt számol be arról, hogy félrevezetéssel, hamis papírokkal sikerült meg nem határozott számú személynek visszatérnie. A határőrség vette csak észre, hogy a szerelvényben illegitim személyek vannak. Utasítást is kapott a magyar meghatalmazott kormányától arra, hogy minden magyar állampolgárt fényképes igazolvánnyal lásson el. Ezek után a meghatalmazott ismételten közölte a württemberg-badeni belügyminisztériummal, hogy csak az a népi német utazhat vissza Magyarországra, akinek a magyar belügyminisztérium visszautazási engedélyt adott. Ilyen engedély a vizsgált iratok között egyetlen egy fordult azonban csak elő, amikoris egy idős házaspár visszatelepülését tették lehetővé. A Württembergi Karitász Egyesület iratai is csak egy esetről tesznek említést. A hazatérés a Magyarországról elűzött németek körében, sokkal erősebben, és sokkal nagyobb körben vetődött fel, mint ahogy az a hazahozatali kormánybiztos tevékenységét tükröző belügyminisztériumi iratokban Stuttgartban jelentkezik. A belügyminisztérium menekültügyi osztálya (Stockinger kormánybiztos) már 1946. július 31-én arról értesítette a társosztályokat, hogy nagyon sok közelebbről meg nem határozott magyar azt gondolja, most itt a lehetőség a hazatérésre. Arra gondoltak, hogy a Magyarországon élő családtagok nyugtalanítják őket. A kiűzetés, illetve a befogadás tempóját dr. Gündisch Guidó 1946. május 8-án a menekültügyek kormánybiztosának (Stockinger) címzett emlékiratára hivatkozva a 49 ' polgármesterek is lassítani kívánták. Észrevételezték, hogy a Magyarországról érkezett németek egy része egyáltalán nem, vagy csak nagyon gyöngén beszéli a német nyelvet. Tudomásuk volt a magyar kormánynak 1945 decembere végén megjelent rendeletéről, mely szerint azt utasítják ki Magyarországról, aki az 194l-es népszámláláskor német anyanyelvűnek vallotta magát, még akkor is, ha nemzetiségét magyarnak minősítette. Elképzelhetetlennek tartották, hogy a nyelvismeret hiánya ellenére a népszámláláskor német anyanyelvűként kezelték volna őket. Javasolták, hogy a nyelvkészséget vizsgálják felül, és akik egyáltalán nem, vagy csak alig beszélik a német nyelvet, tegyenek egy esküvel felérő nyilatkozatot arról, hogy népszámláláskor hogyan nyilatkoztak. Amennyiben nem német anyanyelvűnek vallották magukat, úgy a szövetségesek tegyenek panaszt a kiűzetés helytelen módja miatt a magyar kormánynál. A polgármesterek egyébként sem tartották Németországot felkészültnek a magyar állampolgárok befogadására, és szerintük a Potsdami Konferencia határozata alapján Németországnak csak a németek egy részét kell befogadnia.