Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

I. Általános kép a menekültek befogadásáról és beilleszkedéséről - Intézményes segítségnyújtás

A Gyorssegély Törvény a következő célokra nyújtott támogatást: Eltartási segélyt a keresőképtelenek számára; segítséget az egzisztencia felépítésére az iparba történő beilleszkedéshez, a szabadfoglalkozáshoz, a mezőgazdasághoz, a háztartáshoz és a tanuláshoz. Ide tartozott még a közsegély is. Az 1952 augusztus 31-ig terjedő kiadások 5,1 milliárd DM-et tettek ki. A teherkiegyenlítési törvény (Das Gesetz über den Lastenausgleich LAG) több mint három évi előkészítés után 1952. augusztus 14-én jelent meg, és szeptember l-jén 28 lépett hatályba. Alapgondolata a Gyorssegély Törvény továbbfejlesztése volt. A kényszerhelyzetek megszüntetése és a beilleszkedés elősegítése mellett a törvény további feladatát a gazdasági károkért való kárpótlás képezte. Feltételezte ugyanakkor a károk megállapíthatóságát. A teherkiegyenlítés finanszírozásáról egy különleges, a szövetségi állam költségvetésétől függetlenül működő „Kiegyenlítési Alapot" (Ausgleichsfonds) hoztak létre. Az alapot egyharmad részben a szövetségi állam-, kétharmad részben a tartományi kormányok hozzájárulásából finanszírozták. A végrehajtás alapelve az volt, hogy az NSZK területén a feladatot egységesen, egységes irányítás mellett hajtsák végre, illetve, hogy a feladatok közül sokat a tartományok és az egyes települések oldjanak meg. Utóbbiak köre a szociális és a gazdasági támogatásra terjedt ki. A Kiegyenlítési Törvény az igazgatási feladatok irányításával a BadHomborgi Kiegyenlítési Hivatal elnökét bízta meg. Feladatát képezte az alap munkájának az irányítása, a végrehajtáshoz szükséges rendeletek meghozatala, és a felügyelet ellátása. Munkáját egy tanácsadó testület segítette, amelynek tagjai a kárvallottak képviselői, a szociális és társadalmi szövetségek képviselői, és egyéb szakértők voltak. Fontos döntéseihez, így különösen az éves gazdasági és pénzügyi terv elkészítéséhez az ellenőrző bizottságnak is hozzá kellett járulnia. Az ellenőrző bizottság tagjai a szövetségi és a tartományi parlament tagjaiból kerültek ki. Országos szinten a kiegyenlítést a tartományi minisztériumok képviselőiből kialakított tartományi kiegyenlítési hivatalok, illetve a városi és a járási képviseletek valósították meg. Az igazgatás egy részét a szülőföldi véleményezésére feljogosított információs helyek és olyan információs helyek végezték, amelyek adatot szolgáltattak az elvett birtokok értékéről. Az egyes kérvények eldöntésére alapvetően a helyi kiegyenlítési hivatalok voltak jogosultak. Határozatuk ellen a kárvallottak és a kiegyenlítési alap képviselői a panaszbizottságokhoz fordulhattak. A további fellebbezésre a tartományi közigazgatási bíróságnál (Verwaltungsgericht), felülvizsgálatra pedig a Szövetségi Közigazgatási Bíróságnál kerülhetett sor (Bundesverwaltungsgericht). A Kiegyenlítési Törvényben három vele összefüggő adónemet is kialakítottak, így a törvény megvalósításában a pénzügyi igazgatási szervek is részt vettek. A törvényhozó a Kiegyenlítési Alap számára az alábbi forrásokat biztosította: - Kiegyenlítési kötelezettség - A hivatalos költségvetés hozzájárulása