Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Stefán Miklós

hogy nagyon sok ember köszönheti, és meg is köszönte jóságomat, amit ott csináltam a lágerban. A levelezés is úgy történt, hogy karácsonyra, a második évben írhattunk, dc csak az, aki - úgy mondták - jó munkát végzett. De nem éppen így történt. Nekem szerencsém volt, hogy haza írhattam, mert az irodában ott volt egy lett vagy litván, ő is németül beszélt, és hál oroszul. Perfekt orosz volt. Ennek köszönhettem, hogy hazaírhattam. De nem volt szabad magyarul írni, hanem németül. A soproni tüzérsz.ázados jóformán mindenkinek megírta a levelező lapját. Énhozzám is jött, de mondtam, köszönöm. Én magam írtam. Hogy mit volt szabad írni, azt megmondták. Mást nem volt szabad írni, mint hogy jól vagyunk, kajánk jó, az öltözetünk jó. Az első évben itthon nem tudtak rólunk semmit. Csak annyit írtam még meg a levelezőlapon, hogy üdvözlöm a kisbudméri kollégámat. Akkor a feleségem kapcsolatot teremtett Kisbudmérral, és akkor tudták, hogy kiről van sző. Így az. a család is tudta, hogy a férj él. Az orosz lakossággal nem volt kapcsolatunk. Reggel sorakoztunk. Brigádokba. Minden brigádnak volt egy vezetője, és ez a több ezer ember kivonult a munkahelyekre. Őrséggel. Egy-két szól akkor lehetett velük váltani, ha orosz dolgozott ott, vagy amikor bent voltunk a városban, Kemerovóban, és ebédidő alatt a barátom vagy én a kaját fölvette, addig ő (vagy én) kiment a városba és koldult. Kenyeret vagy krumplit, dohányt, gyufái. Azt is meg kell mondanom, hogy az idősebbek sajnáltak bennünket. Ha adtak valamit, egy öregasszony legalább ötször keresztet vetett. Lehetett érezni, hogy ő most jót tett. Éwcl mutatta, hogy jót tett. A fiatalság az nem. Volt olyan is, én is nem egyszer mentem ki koldulni, hogy az öregasszony mutatta a fényképel, és esak neveket tudott mondani. Budapest, ha Magyarországról volt sző, ha Németországról, akkor Berlin, stb. „Umrity", meghalt. Mi nem úgy voltunk, mint akik kolhozban dolgoztak. Mi őrséggel mentünk a munkahelyre, őrséggel jöttünk vissza. Kemcrovóban a házak fából voltak, a régi házak, és ott is voltak bontások a központban. Mondjuk lebontottak egy faházat, azt kivitték a város szélére és ott állították fel. Ezekre a helyekre három-négycmcletcs téglaépületek jöttek, üzletek voltak, de inkább csak bazárok és a piac. Az ottani kereskedelmet két részre kell osztani. Gondolom ez jelenleg is áll. Volt hivatalos és fekete piac. Mindenből hiány volt ott. Nem is volt ruha. Az összes nő német, meg magyar katonaköpenyben járt. Mert az itteni (magyarországi és némctországi-FM) raktárakat mind kivitték Oroszországba. Az orosz tisztek, a raktárosok is hozzásegítettek, mivel élni kell! A foglyoknak eladták ezeket a dolgokat, és a fogoly kivittea nép közé. Olcsón, mahorkáért, stb. A nők ezeket a köpenyeket gyönyörűen átdolgozták. Olyan is volt, hogy szabó dolgozott a raktárban vagy a láger