Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

Szabó Zoltánért, aki előbb ott akart maradni, hogy Pestre menjen, de elhatározta, mégis hazamegy Váradra. El kell hogy menjek été. A sors iróniája, hogy mégiscsak vissza kellett mennem. Kimentem az országútra, és két cigarettáért elvitt egy orosz sofőr egészen a kuricecei láger kapujáig. Jelentkeztem. Kiderült, hogy miután mi elindultunk a hadazsdi lágerba, kiosztották a postát. A Szabó Zoli barátom el volt határozva, hogy Újpestre megy, mert ott van a menyasszonyjelöltje és várja. Az érkező postával jött egy lap, hogy hát várta türelemmel, de már tovább nem tudta, és a lányka húsvétkor férjhez ment. Neki öreg édesanyja volt Váradon. Elhatározta, hogy akkor ő is Váradra jön. Annál is inkább, mert mi előbb mentünk haza, és senki nem tudta megmondani, hogy a másik csoport mikor fog indulni. Még azon az éjjel vissza tudtunk menni, ugyanilyen alkalmatossággal, autóval cigarettáért Hadazsiba. Április 29-én fertőtlenítettek, és a Hadazsiba összejött erdélyi fiúkkal együtt teherautókon elvittek Krasznodarba, ami körülbelül 400 kilométerre volt. Egy egykori templom kertjébe és udvarába, amely templom magtárrá volt átalakítva. Ott éjszakáztunk. Április 30-án felszólították a foglyokat, hogy válasszanak két személyt, két bezpropuszkátot, volt antifasisztát, akik menjenek a városba, és vásárolják el a rubelt. Ugyanis nem volt szabad egyetlen rubelt sem hazavinni. Egy csíkszeredai festőművészt és engem választottak meg. Ez elég komoly munka volt, mert elég sok pénz gyűlt össze. A templom a várostól úgy két kilométerre volt. A város szélétől villamossal mentünk a piacig. A villamoson egy zsebmetsző benyúlt a zubbonyom alá, és sikerült kilopnia egy harminc rubelest. Nem volt nagy pénz. A villamos pénztárosnője gyorsan kinyitotta az ajtót, és csak utána kiáltotta: figyelem, tolvajok vannak! De előbb kinyitotta az ajtót! Leugrott, hát nem volt mit csinálni. A piacnál leszálltunk. Fel voltunk szerelve 5-6 zsákkal, amit az ottani lágervezetőség adott. A piacon zsemlén kívül semmi élelmiszert nem kaptunk. A megbízás olyan volt, ha tudunk, akkor élelmiszert, ha nem, akkor mahorkát vegyünk. Elég körülményes volt a mahorka beszerzés is. Egy öreg férfinél találtam három csomaggal. Mondtam neki, hogy sok kellene, 50-60 csomaggal. Hát otthon volt még neki 14 csomag. Menjünk el vele, odaadja. Úgy is lett, mert más lehetőség nem volt. Még kellene, mondtuk neki. Mennyi? Vagy ötven csomag. Várjatok itt! Elment, és hozott negyvenegynéhány csomagot. Megvettük azt is. Megkérdeztük, honnan szerezte. Azt mondta, hogy a lánya, a menye, a fia a dohánygyárban dolgozott, és ő elment az unokájával, aki bement a gyárba és megmondta, hogy ott vagyok a mahorkáért. Jöttek, keresztüldobták a kerítésen, én meg összeszedtem és hazahoztam (nevetve). Megkértük az öreget, hogy sze-