Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

Bementem a lágerba, tényleg már ötös sorokban álltak, fel volt készülve a hazainduló csoport. Mind dolgozók voltak, korábban bejöhettek. Úgy a 163 ember már állt. Zaklatlak az oroszok, gyorsan szedjem össze a cuccomat. Volt egy bőröndöm, amit fából készítettek az asztalosok, és egy német és egy magyar hátizsákom. Amikor odaérkeztem a csoporthoz, jött egy orosz őr és egy raktáros, aki hozta a pufajka kabátot, a vászon nadrágot és kabátot. Nem mehetsz ilyen foltozott ruhában! Civilizált országból mész! - mondták. A többiek is ilyenben voltak, át kellett hogy öltözzek. A cuccomből viszont nem engedélyeztek elhozni, csak még pluszban egy alsó fehérneműt. A szótáraimat, ami körülbelül 5 kiló zsindelyt tett ki, különböző jegyzetekkel együtt, nem engedélyezték hogy elhozzam. Egyedül a kisszótárt sikerült zsebre dugnom, és egy-két tábori lapot, jegyzeteket, cigarettatárcát, egy monogramos rézgyűrűt, és egypár fényképet, ami még otthonról volt. Ezenkívül mindent ott kellett hogy hagyjak. Hiába magyráztam, hogy például a halottak jegyzéke... Jaj, azt pláne ne vigyem! Hál hogy gondolom! Megmagyarázták, ha innen még el is tudnám vinni, de még kétszer át leszünk fésülve. Holnap Hadazsin, és onnan fogunk tovább menni egy másik nagy gyűjtőlágerba, ahonnan indítanak majd vonaton. A lágerzenekar már fújta az indulót. El is indultunk. Az utolsó sorban lévén leállított a lágerparancsnok. Állj meg, Nemes! Te nem mész! Miért? Azt mondta, azért nem, mert kaptak egy táviratot, hogy nekem holnap hozzák jegyzőkönyvvel a Kijevbe elvitt bélyegeket. Meg kell hogy várjam. Mondtam neki, nem várom meg, lemondok az orosz állam javára. Azt nem lehet! Az orosz állam nem igényli másnak a tulajdonát. Lemondok! Csinálunk egy jegyzőkönyvet tanúkkal! De hol vannak a tanúk? Itt van az ezredes elvtárs, a politikai tiszt eltvtárs! - mondtam. Én is aláírom, és itthagyom! Beleegyeztek. Megfogalmaztuk orosz nyelven. A jegyzőkönyvet otthagytam. Ne is lássam ezt a lágert! Eszembe sem jutott, hogy holnapig még itt maradjak! A csoport megvárt. Elindultunk gyalog a lágeren kívülre, ahonnan aztán teherautóval elvittek Hadazsiba, mintegy 25 kilométerre. Már sötétedett, amikor oda megérkeztünk. Újra ellenőriztek, az ottani politikai tiszt megpróbálta a hazamenőket kifaggatni, hogy kik a fasiszták, kik maradtak közülük a lágerban. Tudomásom szerint senkit sem sikerült rábírni, hogy ilyen nyilatkozatot tegyen. Próbált fenyegetőzni, hogyha utólag rájönnek, akkor milyen baj lesz ebből. Akkor már senki nem hitt az ilyen fenyegetéseknek. Néhány dolgot még elszedtek tőlünk, főleg vágószerszámot, amit eddig sikerült eldugni. Végül lefeküdtünk egy nagy barakkba, szénára. Éjfél után jött a politikai tiszt és névszerint engem keresett. Jelentkeztem. Azt mondta, kapott egy telefont a kurucecei lágerből, hogy menjek vissza. Megijedtem, hogy miért kell visszamennem. De mindjárt mondta, hogy