Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Dr. Kolta László

összébb őket. A lisztek további sorsáról többé nem hallottunk. Mi, a legénység, a tirschcnreuthi cementgyár udvarán töltöttük az első éjszakát. Másnap teherautókon 60-80 kilométerre nyugatra, Itayreuthba szállítottak bennünket, ahol a városszéli vizenyős, pocsolyás réten vészeltünk át kél éjszakái. Naplóm szerint: „Wagner városa szétbombázva, utcai harcok nyomai. A város melletli gyűjtőtáborba visznek, - nagy a sár. Eső. Az éjszakái sárban töltjük". Lefeküdni, leülni nem lehel, két napig állunk. Itl zajlott le az első motozás? Órát, kést, tükröt kerestek az amerikai katonák. Kél nap múlva teherautókkal északra, a 30-40 kilométerre lévő Kulmbach városba vittek bennünket. Most kerültünk először drótkerítés mögé. Épületnek, barakknak, sátornak nyoma sem volt. Itt tíz napol időztünk, (április 25-május 5). Naplóidézet: „A hideg idő miall sokat fázunk. Éjjel fagy. Ríj a térdem. Nappal napsütés - cső. Napokig nem mosakodunk. Tetű! Már kél hete nincs tisztálkodási lehetőségünk, április közepe óta főtt élcll nem ettünk, a fogság óta kenyerei nem láttunk. Itt Kulmbachban egy doboz német marhahúskonzerv a napi fejadag, - hidegen, kenyér nélkül. A legtöbben undort kaptunk a laggyús hústól. Teljesen legyengültünk, kimerültünk. Egész nap és éjszaka álltunk, áztunk, fáztunk. Ha megszikkadt a föld, olykor leülhettünk, lefeküdni veszélyes volt, hisz nem leheteti mcgkockáztalni a belázasodást, mert az. végzetessé válhatott volna. Május 5-én este hatalmas teherautók érkeztek. Száz főt préseltek a nyitótl kocsikba. A 150 kilométeres úton egyfolytában veri bennünket az eső. Bambergen áthaladva Würzburg pályaudvarán leszálltunk. Itt órákig álltunk a zuhogó esőben. Végül hajnalban tető nélküli tehervagonokba osztottak bennünket, 73 fő volt a norma. Leülni sem lehetett. Negyvennyolc órás állva utazás következett, élelem és víz nélkül. Az első napon az csőtől, a másodikon a tűző naptól szenvedtünk: „Hullafáradtak, kimerüllek vagyunk." Az útirány: Würzburg-Aschaffenburg-Frankfurt am Main-Mainz-Bingen-Bad Kreutznach. A Rajna közelében fekvő kisvárosba, Bad Kreutznachba este érkeztünk meg. Egy órás vánszorgás következett a kiégett városon át a táborig. Hogy az elcsigázott foglyok ki ne tántorogjanak az ötös sorok szélén, az amerikai őrség géppisztoly-sorozattal többször végigpattogtatta az aszfaltos utat a bokánk mellett. Az új tábort magas szögesdróttal körülzárt szántóföld képezte. Az éjszakai sötétben sártengeren hajszoltak át bennünket, végül megérkeztünk egy lóhere földre. Fekvő katonák alakja sejlett itt-ott, lerogytunk közéjük, elcsigázva, átizzadva, kitikkadva: „Víz még most sincs sehol. Szörnyű kínok, borzalmas szenvedések napja volt május 7." A hajnali ébredés döbbenetes volt: német katonák összegyűjtött hullái között ébredtünk fel.