Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - A német lakosságot ért vagyonjogi és politikai korlátozások hatása és a kitelepítés

adatok és az arányok is Tolna megyében a legjelentősebbek, annak elle­nére, hogy a legtöbb német nemzetiségű magyar állampolgár Baranya megyében élt. A Tolna megyei 53,5 és 70,3%-al szemben itt csak 23,8, illetve 32,0% az arány, ami a régió- és az országos átlagnál is jóval ala­csonyabb. Somogy megye 35,8, illetve 56,2%-os aránya az átlaghoz áll a legközelebb. A kitelepítési gyakorlat a helyi- és a területi ön­kormányzati szervek megítélésében A kitelepítési kormánybiztos, a rendelkezésre álló karhatalom, az át­telepítési oszlopok és a mentesítő bizottságok eljárása a helyi-, a járási­és a megyei hatóságokat, a megfelelő szintű nemzetiségi bizottságokat megbotránkoztatta. Legelső felháborodásuk még a semmibevételük mi­att következett be, de csakhamar a jogsértésekkel foglalkoztak és orvos­lást kerestek. Az első jelzéseket a belügyminiszter kapta, az általa elrendelt idősza­ki jelentésekben, melyeket a főispán a helyi és területi közigazgatási szervek jelentései alapján állított havonként össze. Ezek a magyarorszá­gi németek között tapasztalható bizonytalanságról szólnak. Nem lehe­tett ugyanis megállapítani a kitelepítendők körét. Emiatt a magyaror­szághoz hű németek is elkesredettek voltak, munkájukat nem végezték olyan szorgalommal, mint ahogy ezt korábban tették. Baranya megye igyekezett a belügyminiszter igényeinek megfelelni és az elfogultnak tar­tott közjegyzőket és más tisztviselőket más területre áthelyezte. Mágo­cson és Vókányban a jegyzők ellen népítélet is megnyilvánult. A vizsgá­lat ennek okát a szervezetlen be- és kitelepítésekben, a megélhetési vi­szonyok romlásában találta meg. Az 1946 májusában a beremendi-, a magyarbólyi-, a bezedeki- és a majsi közjegyzőségek területén megkez­dődött kitelepítésekről, a 7. számú Kitelepítési Oszlop munkájáról a belügyminisztérium kitelepítési főosztálya vezetőjével közösen tartott ellenőrzés után a vármegye alispánja a következőket jelentette: „Az osz­lop tisztviselői legnagyobbrészt egészen fiatalok, munkájukhoz nem ér­51

Next

/
Oldalképek
Tartalom