Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Szabó Endréné

katonaság, a másikban civilek. Először senki sem tudta, hogy kik ezek. A végén aztán elterjedt a hír, hogy a magyarországi zsidókat hozzák, kitelepítik őket a németek. Egy reggel, amikor mentem az iskolába, szemtanúja voltam annak, hogy hogyan terelték ki őket. Embertelenül. A kisgyermekeknek hátizsák volt a hátukra téve. Még mit sem tudtak a rájuk váró szerencsétlenségről. Azt mondták nekik, hogy kirándulásra mennek. Sose látták többet a napfényes magyar tájat. Miután megtörtént a német megszállás, akkor az iskolában abbamaradt a tanítás. Nem mentünk többet. Nagyon nehezen lehetett közlekedni. Nem is volt merszünk kimenni, mert ellepték az utcákat a német katonák. Mindenki félt tőlük. A megszállás már javában tartott, amikor egyre-másra jöttek a katonai behívók. Minden épkézláb embert behívtak. Igazán csak az asszonyok, a gyerekek és az öregek maradtak otthon. Aki tudott, az még kijárt a határba dolgozni, egyik ember segítette a másikat. Akinek még maradt befogni való állata, igavonó állata, az még a szegényebbnek is segített. Ilyen testvériséget még soha nem látott a falu népe. Mindenki amije volt, a másiknak odaadta. De föllépett a politika is. Akadtak olyanok, akik katonának nem vonultak be és hangadók lettek a faluban. Kezdték irányítani a falu népét. Akkor még senki sem tudta, hogy mi lesz ezekből az emberekből, hogy ők lesznek a falu vezetői. Nem vallották magukat nyíltan kommunistáknak, de látszott rajtuk hogy vezető emberek lesznek. Egyik-másik ezek közül emberséges volt, de volt aki nagyon komisz tudott lenni. Leginkább a rádióból és a dobszó utján hallottunk híreket. Kényszermunkára is be kellett menni egyes embereknek. Akkor már tudtuk, 1945 karácsonyán a rádióból tudtuk meg, hogy egészen Érsekújvárnál járnak az oroszok, de a németek sikeresen visszaverték őket. El sem tudtuk képzelni, hogy a háború szele egészen közel jár mihozzánk. 1945-ben mi is éreztük a bombák hatását. A megzavart, visszavonuló gépek a falunk határában ledobtak öt óriásbombát, ami bizony a falu szélén robbant fel. Óriási gödröket támasztott, sőt lakóházakat rombolt össze. Öt ember meghalt azon nyomban. Ki a légnyomástól, kit a szilánkok sebeztek agyon. Házak dőltek össze a légnyomástól. Ez volt az első borzalmas valami, amit átéltünk a háború folyamán. Sok éjszaka felébredtünk a tompa motorzúgásra, de többet a bombázás nem fordult elő nálunk. 1945 március utolsó hetében azt vettük észre, hogy állandó visszavo-