Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Pfundtner Sándor

az az első unokatestvérem nem szólal meg magyarul. Rászólok, hogyhát ki vagyok. Akkor elmondja, hogy miért nem beszélnek magyarul. Aki idegen nyelvet, bármilyet beszél, annak adnak bért, de ha magyarul beszél ott mint idegen nyelvet, azért nem kap semmit. így aztán nem is szólal meg. Mi lett azokkal, akik Csehországban kerültek? Visszaszökdöstek. Ismertem egyet, aki 100 holdas gazda volt. Összekapták a családot és semmi nélkül föl a vagonba és elvitték őket. Hogy aztán mennyi ideig voltak ott, azt nem tudom, mert mi is eljöttünk. Visszaszivárogtak, de a házukba nem mehettek be. A rokonának a házába telepedtek ezek be. Tengődtek. Mit tudott csinálni egy 60 körüli ember! Mit meséltek, mi volt ott? Tulajdonképpen szolgák voltak. Kiszolgálták a Szudéta területen lévő, a németek helyét elfoglaló telepeseket. Nem volt gyöngyéletük! Semmivel mentek, semmivel jöttek vissza. Örültek, hogy hazajöhettek a faluba. A gyerekeik ott voltak, vagy a szomszéd faluba. Elhelyezkedtek. Tolnán hogyan fogadták? Aki korábban itt lakott, azt nem telepítették ki, csak kitették a házból. Az anyjának, vagy az anyósának volt a tsz iroda mellett egy lakása, oda mentek. Hát persze, hogy nem akart ebből a házból kimenni, de hát ki kellett menni. Pedig hát én mindent adtam, hogy vigyenek. Elvihettek mindent, mert nekem annyi mindenem volt, hogy nem tudtam berakni. Annyi fát hoztunk, erdő mellett, a Kis-Duna mellett laktunk, hogy nem tudtuk berakni a házba! Nekem nem kellett az ő holmijából semmi sem, de mégis a gyűlölet meg volt benne, hogy mi voltunk azok, akik elvették a házát. Nem értette meg, hogy tulajdonképpen nem mi akartuk, hogy így legyen. Nem jövök el a házamból, amit 1942-ben építettem. Elindult ez a folyamat. Bejöttek a magyarországi szlovákok. Az elöljáróság tagjaival végigjárták a falut. Megnézték, na. a 80-as házszám, ez volt az enyém, új ház, 1942-ben épült, öt ablak volt az utcára,körösztház, hosszú istálló, trágyatelep, silógödör, járda, ezt látták. Nem mondtak nekem semmit sem, csak így végigszaglászták a községet. Fölírták a házszámokat és ennek alapján kaptuk a kitelepítésre kötelezést. Úgy hogy például előttem lakott egy író nevezetű gazdag ember, 120 hold földje volt. A háza nem volt rossz, de már kiöregedett. Nem kellett az a ház a szlovákoknak. Mentek a falun végig és mondták, hogy nekem ez passzol, nekem meg ez. Az meg egy kicsit kopottabb volt, mondom nem volt rossz ház, de nem volt új. Az újvárosi állomáson rakodtunk be Pozsonyban.