Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)
A REFORMPOLITIKUS
szaporodtak, a vidéki szervezetek száma kilenc hónap alatt 120 fölé emelkedett — hangsúlyozta. Tanúja új gyárak alakulásának, régiek bővülésének. Tömegbázisát az aláírókénál jóval nagyobbnak tudta, hiszen sokakat hivatalból eltiltottak vagy megfélemlítettek, és csak titokban merték a mozgalmat támogatni. A cáfolatot sommásan foglalta öszsze, bizonyítva, hogy a kormány nem az iparfejlődéstől, hanem az egyesületben felbukkant politikai felfogásoktól félt. Beszédében Batthyány az országgyűlésre, illetőleg az alsótábla határozatára hivatkozott, mely a Védegyletet „a törvény pajzsa alá emelte", mint olyat, ami egyedüli utat jelent a kitűzött célok megvalósítására. Batthyány szerint a társadalmi átalakulás feltétele a gazdasági fejlődés, amiben a húzóerőt az iparfejlődés képezi. Az iparfejlődés viszont a magyar viszonyok között csak a Védegylet segítségével valósulhat meg, mert védővámokat az ország nem állíthat. A nemzeti szellem és a polgárok összefogása hozhatja meg az eredményt, melyre majd a kormány is büszke lesz. A kormány szerepéről óvatosan szólt. A parlamenti vitában megismert határozottságát az azonos érdekek hangoztatása váltotta fel. Nem csoda, hogy az egyesület politikai hatását, politikai jellegét igyekezett tompítani. Felismerte, hogy a mozgalom vízválasztó szerepet is betölt, és úgy vélte, hogy az ellene nyilatkozó tekintélyeknek csökkent az erejük. Derűlátás töltötte el, a mozgalomban olyan erőt látott, amelyből a nemzeti újjászületés táplálkozhat. A Védegyletet külföldről, elsősorban Németországból támadások érték. A védekezést, a felvilágosítást azonban akadályozta a cenzúra, amely a mozgalom kibontakozását mindenben gátolni igyekezett. Nem engedte sokszorosítani az aláírási ívet, az alapszabályt, megtiltotta a hirdetések kiadását. Az ellentábor támadásai viszont nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Batthyány a külföldi támadások ellen is sorompóba lépett, és Lipcsében a Der ungarische Schutzverein című röpiratot jelentette meg 1845-ben Otto Wigand nyom-