Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)

MENEKÜLÉS - INTERNÁLÁS -EMIGRÁCIÓ

elküldése után találkozott Batthyányval és Szemerével, tájékoztatta őket a történtekről. Úgy tapasztalta azonban, hogy utóbbiaknak nincs erről különösebb mondanivalójuk. Hamarosan megérkezett Csányhoz Kossuth lemondólevele, amit Vukovics és Csány azonnal Horváth megérkezése után aláírt. A vita tovább folyt anélkül, hogy egymást meg tudták volna győzni. Szemere két dokumentumot is közzétett április 3-án megjelent válaszában. Az egyik az 1849. augusztus 12-én Lúgosról Görgeynek küldött levél, melyben ő és Batthyány a minisztérium működéséről tájékoztatta a tábornokot. Felhívták arra is, hogy Kossuth válaszát a hatalomátadást illetően közölje velük, mert azt ők nem ismerik. Kérték, hogy a tábornok közölje elképzeléseit a legsürgősebb teendőkről, a saját, az erdélyi és a Lúgoson lévő haderő együttműködéséről. A másik levél a miniszterek egyidejű felszólítását tartalmazta Lúgoson, a minisztertanácson való megjelenésre. Batthyány meglehetősen későn, a Kütahiába érkezését követő napokban értesült a vitáról. Azonnal tollat ragadott, és válaszolt Vukovics és Horváth március 23-án megjelent közös cikkére. Levele igen hosszú utat tett meg a szerkesztőségig, így az csak utoljára, a vitát mintegy lezárva, 1850. június 22-én jelent meg. Tartalma Szemere állításait erősíti meg: „...a kormány feloszlatásáról nem volt szó az utolsó minisztertanácson. Görgey csak arra kapott megbízást, hogy Oroszországgal tárgyaljon, és eseti teljhatalma azzal volt korlátozva, hogy Magyarország törvény szerinti autonómiája fennmaradjon és általános amnesztiát érjen el. Mivel Aradot minden oldalról ellenség vette körül, és a kormányt nem csak külső, hanem belső erő is fenyegette, így az ott nem maradhatott. Találkozóról azonban kezdettől fogva nem volt szó, amire nyilván nem is lett volna szükség: a miniszterek helye a kormányzó oldalán van. Én személyesen csak véletlenül értesültem az újabb minisztertanács ösz-