Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 2. Az alkotmány megjelenéséig tartó szakasz 1945-1949 - 2/a. A nemzetiségi oktatás újrakezdése, helyi és központi szervezése az 1945/46-os tanévben

ben éltek szerb nemzetiségűek is, ezek anyanyelvi oktatását, tekintve hogy nem szólt róluk, a főigazgató megoldottnak tekinthette. Felszólította egyidejűleg a tanfelügyelőket, hogy az egy megyére szóló illetékességi területeken a kormányrendelet és az időközben megjelent végrehajtási rendelet értelmében a tannyelv meghatározását szolgáló szervező munkát, szavazások tartását, nagy tapintattal kezdjék meg. A szervezőmunka eredménye nem ismert, a főigazgató ugyanis időközben újabb információhoz jutott a sajtóból, ami eddigi elképzelésével szemben állt. Arról értesült ugyanis, hogy a kormány nemzetiségpolitikája a nemzetiségi tanulók kötelező anyanyelvi oktatását kívánja meg.

15 A szavazások eredményét be sem várva, gyakorlati intézkedésekre tett javaslatot. Meghatározta azoknak az iskoláknak a körét, ahol a „szláv" nemzetiségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatása az ott működő tanító nyelvtudása alapján biztosítható : Áta r. kat. ; Alsószentmárton r. kat. ; Belvárdgyula r. kat. ; Kátoly r. kat. ; Magyarsarlós r. kat. ; Nagykozár állami ; Németi r. kat. ; Pécsudvard r. kat.; Pogány r. kat.; Személy r. kat.; Versend r. kat. iskoláiban tanuló 837 főből a 446 „szláv" anyanyelvű gyermeket 13 tanító oktathatta. Meghatározta azoknak az iskoláknak a körét is, ahol az anyanyelvű oktatás csak a tanító személyének a cseréjével, illetve pótlásával valósítható meg: Kásád r. kat. ; Lothárd r. kat. ; Mohács-külváros r. kat. ; Mohács-Alsókanda r. kat.; Monyoród r. kat.; Olasz r. kat.; Püspökmárok r. kat; Szalánta r. kat.; Szőkéd r. kat. iskoláiban tanuló 514 fő közül a 248 „szláv" anyanyelvű gyermek oktatásához 9 tanítóra lenne szükség. A tanítók biztosítását egyrészt a különböző iskolákban ideiglenesen beosztott, menekült, állami tanítók áthelyezésével, másrészt a felekezeti tanítóknak állami tanítóvá történő kinevezésével, saját hatáskörébe is megoldhatónak találta. Felhatalmazást kért a minisztertől arra, hogy azokban az iskolákban, ahol azt a feltételek lehetővé teszik, az anyanyelvi oktatást biztosíthassa. Rendelkezést és a miniszter álláspontjának a közlését kérte. Azok a községek, ahol a feltételek még nem voltak meg, vasúttól távolfekvő, elzárt települések voltak. Az idehelyezendő tanítónak különleges felkészülést, nagy megterhelést jelent - legtöbbjük egyébként is minden ingóságot hátrahagyva menekült el korábbi lakhelyéről - ezért részükre külön prémium juttatását tartotta méltányosnak. Javasolta egy fizetési osztállyal történő előléptetésüket. A külön díjazás második alternatívájaként természetbeni juttatást, harmadikként különleges működési pótlék biztosítását javasolta. A miniszter válasza nem váratott sokáig magára, távirati úton 1946. január 17-én megérkezett: „A szláv nemzetiségű tankötelesek anyanyelvi oktatásának biztosítása tárgyában tett felterjesztésre felhívom, hogy a felsorolt tizenöt községben az anyanyelvi oktatást a javasolt módon tárcám terhére leendő áthelyezéssel biztosítsa. A kiküldendő tanerők részére a tizenegy fize-