Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

III. Elmélet, politika, szabályozás és a gyakorlati megvalósítás

ami a hatékonyabb kibontakozást késlelteti. Megoldatlan a fakultáció kérdése. Az érintettekben, az idegen nyelv oktatásával történő összehasonlításban politikai problémákat is felvet. Hátrányos megkülönböztetést észlelnek. Amíg az idegen nyelv - orosz, francia, angol, német, kínai - ugyanis az érintett iskolákban kötelező tantárgy és az órarend szerves része, addig a nemzetiségi tantárgy fakultatív rendszerű és nagyon sok helyen elő- és utócsatlakozó órát jelent. Az eredmények falvanként is eltérők. Jobbak ott, ahol a nemzetiségi tömb viszonylag érintetlen maradt. A kétnyelvű oktatásnak is itt van komolyabb esélye. Meghatározó a család szerepe. Azokban a családokban, ahol beszélik a nemzetiségi nyelvet, a tanulók jobban képesek feldolgozni a tananyagot. Empirikus tapasztalat szerint a német tanulóknak pl. mintegy 20-30 százaléka beszéli az anyanyelvét. Származásuk szerint 60-70 százalékuk német, míg a többiek magyarok, vagy más nemzetiségűek. A nyelvtanulás során társalgási szintre eljutni a nyelvoktató iskolákban csak azoknak van esélye, akik az anyanyelvi tudást hazulról hozták. Nem egyértelmű az óvódák szerepe sem. A nagyszülőktől (a szülőktől) megtanult nyelvjárást az óvódákban felhagyják, az óvodában tanult irodalmi nyelv a keletkezett űrt viszont nem tölti ki. Közkeletű a megállapítás, a túlnyomórészt nyelvoktatással foglalkozó iskolai és óvodai hálózat az általa felvállalt feladatoknak nem tud megfelelni. A szülők döntéseit nagymértékben befolyásolta a 2. világháború alatt tapasztalt negatív jelenségek és a Volksbund erőszakos szervezésének hatása, a kitelepítéstől való félelem, a társadalom és a baloldali pártok elítélő magatartása, amely nemzetiségük eltitkolásában tette őket érdekeltté, nem pedig a nemzetiségi iskolázás melletti kiállásban. A horvátokra (sokacokra, bosnyákokra) és szerbekre is hatással volt a kitelepítés és az internálás. Ezzel magyarázható, hogy a nemzetiségi iskolák és tanulóinak száma akkor csökkent, amikor a szülők kezdeményezési joga erősödött, illetve nagyobb szerepet kapott. Oldódásuk igen lassú és a mai napig sem befejezett. Kezdeményezőkészségük így igen szűk körű. Az igazgatási szervek és a nemzetiségi szövetségek kezdeményezéseihez azonban általában csatlakoztak. A létrejött iskolák további sorsát illetően (körzetesítés) nem kérdezték meg őket. A nemzetiségi iskolákat így a legtöbb helyen nem érzik a sajátjuknak. Állásfoglalásukat gyöngíti a természetes asszimiláció előrehaladása, a nemzetiségi családok felbomlása, vegyes nemzetiségűvé válása. Nem záródott le a vita a kétnyelvűséget illetően sem. Egy kisebbségben és talán visszavonulóban lévő vélemény szerint a kétnyelvű oktatás eleve viszszalépést jelent, mert a tanulók a tananyagot elsősorban magyar nyelvű fogalmak alapján ismerik meg, a nemzetiségi nyelv eleve másodrangú szere-