Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

III. Elmélet, politika, szabályozás és a gyakorlati megvalósítás

A folyamatot a nemzetiségi iskolahálózat csak fékezni tudta, majd ez a szerepe is veszélybe került. Az integrálódási hullám az 1970-es évektől az iskolahálózatot is elérte. E veszély észlelése váltotta ki a nemzetiségi óvodák létrehozását és az iskolahálózat kiterjesztését azokra a településekre, ahová a tanulók mint körzeti iskolában jámak, illetve költöztek. Nem egyértelmű a jogszabályi rendelkezések és a végrehajtási gyakorlat megítélése a modern pedagógiai igény és a társadalomba történő beilleszkedés szempontjából. A kétnyelvű tanítást, a kettős kultúrájú emberek képzését az 1945-ben megjelent jogszabályok biztosították. A teljesen anyanyelven történő oktatás - amely a szerb hagyományoknak felelt meg és elkülönülése miatt nem szolgálta sem az egyén, sem a nemzetiségi csoport érdekeit - viszszalépést jelentett. Az ellentmondást némileg feloldotta a magyar tanítási nyelvű iskolákban végzett nemzetiségi nyelvoktatás. A szocialista nemzeti egység igénye, a társadalmi integráció, a nemzetiségi tannyelvű iskolákat feleslegessé tette, helyüket átvették a nyelvoktató iskolák, melyek a nemzetiségi tudat fejlesztésére aligha alkalmasak. A kétnyelvű tanítást ugyanakkor csak igen szűk körben lehetett megoldani. Néhány nyelvoktató iskola vegyes nyelvűvé fejlesztésének tulajdonképpen csak kísérletei folynak napjainkban. Az anyanyelv oktatása mellett néhány más tárgy bevonásával történik a nemzetiségi anyanyelv iskolai szerepének a kiterjesztése. A folyamat hosszantartó, szívós munkát kíván, melynek várható eredményei a jövő kutatóit kell, hogy foglalkoztassák. A nemzetiségi iskolahálózat a régióban az általános iskoláktól a középiskolákon át a főiskoláig (egyetemig) kialakultnak tekinthető, melyet kiegészít az óvodai hálózat. A középiskolázást inkább csak a német és délszláv gimnázium, a főiskolát a Janus Pannonius Tudományegyetem német és délszláv tanszéke képviseli. A nemzetiségi oktatás színvonal - különösen az első években, de még napjainkban sem kielégítő. Hiányoztak a dologi és a személyi feltételek. Jellemző ekkor az osztatlan vagy részben osztott, 1-2 tanerős iskola. A horvát nemzetiségieknek az első években nem volt horvát anyanyelvű pedagógus gárdája, azt utólag teremtették meg. A nemzetiségi anyanyelven oktató állami iskolák nagy részében kezdő, többnyire csak elemi iskolát végzett pedagógusok működtek, szemben a felekezeti iskolákkal, ahol a horvát nyelvet tapasztalt pedagógusok tanították. A szakképesítéssel rendelkező pedagógus ellátottság napjainkban sem kielégítő, sok még a képesítés nélkül, vagy másirányú képesítéssel rendelkező oktató, akik nyelvtudásuk alapján vállalják e munkát is. A körzetesítések az anyagi jellegű gondok nagy részét megoldották. A személyi és anyagi feltételek lényegében azonossá váltak a magyar iskolákéval, a nyelvórák sok helyen azonban még mostoha helyzetben vannak, csatlakozó rendszerben tartják őket. A négy évtizedes szervező munka eredményeként a régióban nemzetiségi