Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)

C. A közoktatás tanácsi irányítása, igazgatása és felügyelete

Felügyelet és irányítás alakulása A közoktatási felügyeletet a VKM még a tanácsok megalakulása előtt 1949-ben (1200-K-13/1949. IV. VKM. sz. utasítás) rendezte. Ebben az utasításban szerepel először a kéttípusú felügyelet, az ál­talános tanulmányi és szakfelügyelet megkülönböztetése. Az ált. is­kolai felügyelőket (kezdetben körzeti iskolafelügyelők) a tankerü­leti főigazgató, a középiskolai felügyelőket a VKM bízta meg és irányította. 1950-ben, a tanácsok létrehozása után, az említett 1200-as felügyeleti szabályzat lényegében nem változott, de a járási szakig, szervek megalakulásával az irányítás tagozódása módosult, s ezért a minisztérium újra szabályozta a felügyeletet. A megyei irányítás és felügyelet új rendjét a 160/1950. (IV. 14.) MT. sz. ren­delet szerint alakították ki. Ennek megfelelően a megyei tanács IX. Oktatási és Népművelési Osztálya Oktatási Alosztályának a ta­nulmányi irányításhoz és ellenőrzéshez a KM adott utasításokat, s ezeket az alosztály „köteles volt az alárendelt szervek felé" érvé­nyesíteni. Az alosztály ügykörében lényeges feladat volt a tanul­mányi és szakfelügyelet ellátása, a nevelők továbbképzése a KM irányítása és ellenőrzése mellett. Az oktatási alosztályon 14 féle munkakör volt: az alosztályvezető (egyben oszt. vez. h.) összefogta a tanulmányi és szakfelügyeletet, az ált. iskolai előadó „kiértékelte" a felügyelők jelentését, a középiskolai előadó hasonló feladatot látott el. Külön előadója volt az orosz nyelvnek, aki az orosz nyelvi szakfelügyelővel együttműködve szervezte és ellenőrizte az orosz nyelv oktatását. Voltak még az alosztályon ált. iskolai és gimná-

Next

/
Oldalképek
Tartalom