Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)
C. A közoktatás tanácsi irányítása, igazgatása és felügyelete
s még alapvető kérdésekben (pl. ált. iskola időtartamának megállapítása, szakirányú középfokú képzés profilírozása) csupán az alternatívák kidolgozása folyt. A központi irányítás tehát ismét késett, a megyei irányítás pedig türelmetlen volt. A megyei tervben néhány alapvetően fontos feltételezés másként alakult: Az életszínvonal és az infrastruktúra fejlesztése nem növekedett, hanem stagnált, a népesség száma 1976-1991 között feltehetően nem növekszik 5,2%-kal, mivel a 80-as évek elejétől csökken. Nem következett be a közoktatás tervezett strukturális reformja, és nem számolt a távlati terv még a közigazgatás, tanácsi szervezet nagymérvű átalakításával és a gazdaság további romlásával, ill. piacorientált átalakításának a kulturális életre gyakorolt hatásával. Az országos helyzetet jól megvilágítja az oktatási miniszter 1978. évi országgyűlési beszámolóját A miniszter az 1972-es párthatározat végrehajtásáról szólva az eredmények ismertetésén túl megállapította, hogy az oktatásügyi fejlesztések tervezett ütemét befolyásolta a társadalmi fejlődés felgyorsulásával összefüggő igények növekedése, a munkaerőstruktúra változásából eredő új képzési igények, a településviszonyokban beállt nagyarányú változások és az iskoláskorú népességnek e mozgást követő koncentrációja, s végül az ország gazdasági helyzetének alakulása. A közoktatás irányításáról szólva hangsúlyozta, hogy az új tanácstörvény bevezetése óta valamennyi oktatási intézmény fejlesztése és fenntartása a területileg illetékes tanácsok döntései alapján történik, s az OM, ill. OT ezekhez csak irányelveket, számítási anyagokat biztosít. A felelősségre utalva pedig megjegyezte, hogy az V. ötéves terv központi számításainál a „tanácsok mintegy 1700 M Ft-tal kevesebbet irányoztak elő a közoktatási hálózat fejlesztésére", továbbá, hogy az egész kulturális ágazaton belül minden évben valamelyest alacsonyabb a közoktatásra szánt előirányzat, mint a központi ajánlás volt, pedig a működési költségek növekednek. Tehát a miniszter a meg nem valósult fejlesztésekért a felelősséget igyekezett a tanácsokra hárítani. - A 70-es évek végének baranyai helyzetéről részletes tájékoztatást ad az OM, KM és MüM főfelügyeleti vizsgálatát előkészítő,