Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - SOLYMÁR IMRE - SZÖTS ZOLTÁN: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (III.rész)

A kritikus időszakot az 1865. évi halandósági krízis vezeti be, addig átlag 70 volt az évenkénti halálozás. 1866-ban heten éhenhaltak. A kritikus négy esztendőben közel ötszázat temettek, a statisztikailag számíthatónál 200-zal többet ragadott el idő előtt a halál.

73 Megemlítjük, hogy a koleránál az ismert évszakos szezonalitás itt is érvényesült. Tavasszal csak egyetlen halott van, augusztusban 4, szeptemberben 38, októberben 39, azt követően egy sem.

74 Istensegíts történetében ez volt a legnagyobb járvány. Az 1831-es kolerának 71, az 1848-asnak 68 halottja volt. Az „epydemia" 1841-ben 33, 1845-ben 32, 1856-ban 13 embert vitt el. Most a kolerát tifusz követte, s a járványveszély 1869-ig elhúzódott. A nehéz években a halálozás a többi betegségnél is meghaladta az átlagos mértéket. Az öregek emlékezte szerint: „...A kolera olyan volt, hogy aki beleesett abba, az percek alatt végzett vele, az ellen semmi orvosság nem volt... Volt olyan, hogy evett, vitte a szájába az ételt, úgy meghalt..."

76 Hiába történt a fokhagymás bedörzsölés, nem volt annak gyógyszere. „... A kolerás házra csumát helyeztek, nem volt szabad bemenni a házba, hogy ne vigye tovább a betegséget."

77 Lezárták a falvakat is.

78 A járvány nyomán gyászba borult a vidék. Magyarjaink a maguk ősi módján gyászoltak: „... Az egész falu férfinépe hajadonfejt (hajadonfővel) járt és a leánynépség kibontott hajjal, mert minden háznál egy vagy több személy meghalt. „Szokás, erkölcs, öröm, bánat - minden oly magyar A „nagy éhezés" a bukovinai székelyekre irányítottá a figyelmet. Azt követően az enciklopédikus lapok szerkesztői számára csak egzotikumot jelentenek, a 73

A járványok lefolyásáról általában is: Andorka Rudolf, 1985. 74

Adatfeldolgozás a Matr. Mort. III. 1866. évi bejegyzései alapján. Megjegyezzük, hogy a korösszetétel szerinti vizsgálat eltér a szegedi kolerajárvány halandósági sajátosságaitól. Istensegítsen a halálozás elsősorban az 1-6., a 15-39., és a 60 év feletti korosztályt sújtotta, a 7-15. és a 40-59. éves korcsoportokban mérsékeltebb maradt. Ez talán összefügg Druzbáczky élelmezési akciójával. Vesd össze: Gergely András - Kováts Zoltán 1985. 75

Kigyűjtés a halotti anyakönyvekből. Tanulságos megfigyelni, hogy a szájhagyomány az 1845-ös évre emlékszik, az 1841-es és 1848-as járványokra nem. Ugyancsak egybemosódik a népi emlékezetben az 1855/56-os és az 1866-os kolerajárvány. Az 1841-es járvány talán lokális, ekkor ugyanis nem volt nagy pandemia Európában. 76

Bosnyák Sándor 1984. 41. p., vesd össze még: Jendrassik Ernő 1895. 676-677. p. és Vedres István 1975. 503-504. oldal. 77

Bosnyák Sándor 1984. 41. p., Sebestyén Ádám 1972. 33. p. 78

Valószínűleg ez az oka, hogy egyetlen faluban rekedt menekült sem szerepel a halotti anyakönyvben, csak a helyiek és a filiák. 79

Sebestyén Ádám, 1972. 69. p. A járvány miatt sok gyermek teljesen árva maradt. Ezért szervezte meg Piroch Ignác az ún. tutorságot. Az árván maradt gyermekeket megbízható, erkölcsös gazdáknál helyezte el, de vagyonukat maga a plébános gondozta, s hetenként meglátogatta őket. A kiskorúak vagyonát haszonbérbe adta, ebből fizetett éves tartást a gyámszülőknek. A vagyontalanok eltartásához a vízkereszti házszenteléskor gyűjtött közadományt. Piroch módszerét a bukovinai magyarok többi papja is átvette. Lásd: László János 1935. 111. p. S0

László Mihály, 1869. 554. p.