Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)
Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - GJUROV ALEXANDER: Bolgár betelepülők Baranya megyében az évszázados hagyományok tükrében (1870-1944)
mal olyan békeszerződést kötött, amely a dél-erdélyi bolgár uralom de facto és de jure elismerését jelenti. 76 Noha a szerző rámutat, hogy az erdélyi bolgár uralomra csak egy 892. évi adatból lehet visszakövetkeztetni. (Annales Fuldenses szerint Arnulf német király (887-899) követek útján kérte Vladimir bolgár fejedelmet (889-893) 77 , ne engedélyezze a sóvásárlást (illetve -szállítást) a morváknak, vagyis Erdély sóbányáinak legalább egy része bolgár kézben volt, akik ezzel kereskedtek is. Megjegyzi: „Szerencsére az erdélyi bolgár uralomra egyértelmű és jó régészeti bizonyítékokkal is rendelkezünk". Bóna István szerint döntő fontosságú a maroskarnai 79 temetőben feltárt 30 ép edény, melyeknek „pontos párhuzamait nagy számban ismerjük Bulgáriából, a központokból (Pliszka, Madara, Preszlav, Kadiköj 80 ) és a temetőkből egyaránt". 81 Mert „Maroskarna ugyanis nem valamiféle délről észak felé »terjeszkedo« bonyolult régészeti kultúra peremjelensége, hanem a Duna déli oldaláról anyagi kultúrája valamennyi elemével együtt, a maga teljességében áttelepített lakosság temetője". 82 Nem kevésbé érdekesek a szerző további megfigyelései és megállapításai, miszerint a csombordi 83 és gorbói 84 temetőkben feltárt ékszereknek „csak Bulgáriában van párhuzamuk, ott viszont szinte valamennyi 9-10. századi temetőben" 85 A bolgár jelenlét kezdetének időpontja kétségtelenül fontos, de talán még nagyobb jelentőséggel bír ennek földrajzi régiója. Mert mind az első, mind a második bolgár betelepülési hullám zöme éppen Erdélyben, Bánátban, Bácskában és a mai Magyarország déli vidékein, egyebek között Baranya megyében is telepedett le. Az irány választása természetes volt, hiszen a bolgárok nem ismeretlen tájakra menekültek, és ily módon nemcsak egy hagyományt teremtettek meg, hanem az utóbbi folytonosságát is biztosították. Mivel a második hullám többsége a múlt század végén még mindig őrizte nemcsak nemzeti öntudatát és hovatartozását (például 1893-1894-ben saját újságja is volt, ennek címe „Temes-Vingai Hiradó", a bolgár nyelvű részének pedig „Magyarsci Balgarin", azaz „Magyarországi Bolgár"), hanem eredeti foglalkozását is, egyszóval továbbra is földműveléssel foglalkoztak, a harmadik hullámmal érkező bolgár kertészek kénytelenek voltak máshova menni a biztos munkalehetőség és megélhetés érdekében, így zömük a mai Magyarország területére került. Kétségtelen, bizonyos vallási „összeférhetetlenség" szintén közrejátszott. Az első és a második hullám zöme katolikus volt kiépített egyházi szervezetekkel és iskolákkal, valamint két ferences kolostorral (Dévában és Alvincban). A múlt század második felében Magyarországra harmadik hullámként érkező bolgárok viszont - elenyésző kivételektől eltekintve - a keleti pravoszláv egyház hívei voltak. 76 Erdély története. I. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986., 189 p. 7 HopAaH AHflpeeB - BtnrapcKH xaHOBe H uape VII-XIV BeK. 60-61 p. 78 Erdély története, I. kötet, 190 p. 79 Maroskarna, Karna - ma Blandiana. 80 Kadiköj, Kadaköj - ma Vedrina. 81 Erdély története, I. kötet, 190 p. 82 Uo., 190-191 p. A kiemelés: B. I. 83 Csombord - ma Cimbrud. 84 Gorbó - ma Girbou. 85 Erdély története, I. kötet, 192. p. A kiemelés : B. I.
