Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Forrásközlemények és tanulmányok Délkelet-Dunántúl történetéből a XIV-XX. században - DOBOS GYULA: "Emelt fővel". Élet- és pályakép Perczel Miklósról

annak romjait és csak testeden át fogja a Camarilla magáénak mondani. A százados nem tévedett, hiszen a megújuló ellenséges támadásoknak sikerrel állt ellen az ország egyik legjelentősebb erődítménye. 1849. július elsején megbízást kapott az aradi vár parancsnoki teendőinek ellátására. A lábtörésből még fel sem épült Damjanich tábornok is e várban tartózkodott, és bár nem vállalkozhatott a sok mozgást igénylő parancsnoklásra, de mint a legmagasabb rendfokozatú, magának tartotta fenn az irányítás jogát. Amikor Perczel Miklós bemutatta az írásos parancsot, amely szerint ő a parancsnok, komoly vitára került sor. Csak elmérgesítette a helyzetet, hogy Perczel Miklós ezredes közölte, nem hajlandó magát alávetni a tábornok parancsainak, Damjanichot elfutotta a méreg, szó szót követett, és mivel a tábornok nem volt hozzászokva az ellentmondáshoz, a várőrséget hívatta, majd Perczel Miklóst vasra veretve a várbörtönbe záratta. Ezt követően levélben fordult a kormányhoz, követelve az ezredes haditörvényszék elé állítását. Az igazi ribillió csak akkor következett be, amikor Perczel Mór tudomására jutott öccsének helyzete. Az őrséget félresöpörve berohant a minisztertanács ülésére, és azonnali teljes elégtételt követelt a Perczel család számára. „Fellépésével több kárt, mint hasznot hozott a karcerben sínylődő öccse számára, és csak az egykori nevelőnek, Vörösmarty Mihálynak a józan intervenciója tudta kiszabadítani saját vára börtönéből a várparancsnokot."

35 Ez az intermezzo csak egy, de nem az egyetlen hasonló esemény volt a magyar szabadságharc időszakában. A vezetők, vezérek hatalmi vetélkedése, a sértődöttség, a mellőzöttség érzése mindennapi eseménynek számított. Megosztotta az erőket akkor, amikor az együttgondolkodásra, az összefogásra, az együtt cselekvésre a legnagyobb szükség lett volna. És mint láttuk a korábbiakban, a helytelen magaviseletben ugyanúgy élen jártak a Perczel fivérek, mint a csatamezőn. Ennek egyik jele, hogy amikor Görgeyről Perczel tábornok úgy vélte, hogy áruló, nyílt parancsban bízta meg Perczel Miklós ezredest Görgey tábornok letartóztatásával.

36 Ez lett volna azután a valami, hogy egy ezredes egy tábornoki nyílt paranccsal letartóztatja a fővezért! Augusztus ötödikén a Perczel fivérek azzal vettek búcsút szeretteiktől, hogy a magyar ügy végleg elveszett, ők török földre menekülnek, hiszen a győztesektől kegyelmet nem remélhetnek. Sokan gondolkodtak hasonlóan. A Maros hídja melletti fogadóban töltött éjszaka látták a fejvesztett menekülést, amint az ország különböző vidékeiről érkező „ezer meg ezer szekér rakva férfival, aszszonnyal, gyermekkel, a nép minden osztályából" fejveszetten menekült a közeledő orosz és osztrák csapatok elől. Az éjszaka csendjét felverte az egymásba tóduló roppant tömeg zaja, az átkozódás, a szitkozódás. Asszonyok, gyermekek sikoltozása, sírása borzolta a túlfeszített idegeket. Megdöbbentő és elszomorító látvány volt, amikor a pontonhídról vízbeforduló kocsi után nem nyúltak segítő kezek, mindenki csak a túlpartra igyekezett, szinte egymást letiporva. 34 TML R cs. iratai II/79. E levélből kiderül, hogy Déssy megunva az aradi tétlenséget azért fordult Miklóshoz, hogy vegye maga mellé. 35 TML Kézirattára: Ács Tivadar: Perczel Miklós az amerikai polgárháborúban. (Továbbiakban: Ács) 2. p.