Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Források és tanulmányok a gazdaság, társadalom és politika történetéből - ÓDOR IMRE: Nemesi társadalom a török hódoltság utáni Baranyában

meg. A régi birtokosok utódai közül a megkívánt okmányokat csak kevesen tudták felmutatni, s még kevesebben voltak a váltságpénzt kifizetők. A pozsonyi apácák (klarisszák) okmányait - mint a nyulak szigeti apácák jogutódaiét - elfogadták, s így elsőkónt ismertették el jogukat Vajszlóra ós környékére. Az Istvánffy-család leányági leszármazóinak, a Keglevich és Malakóczy család bizonyítékainak viszont nem adtak hitelt. Elutasításra talált Rákóczi Ferenc igénye is, melyben a dombói és henyei javakat kérelmezte, leányági örökösödésre hivatkozva. Dombó és a környező terület ekkor már Esterházy Pál nádor kezén volt, Henye pedig szinte nyomtalanul eltűnt a háború viharában. Nem tartották megalapozottnak a Huszár-család igényét sem (Vörösmart, Hercegszőlős), mivel nem tudta kellően dokumentálni azt. A Megyerieknek sem sikerült Csatárt megszerezniük. A Jankow'c/j-familiának viszont sikerült Szerdahelyre vonatkozó igényét érvényesítenie.

30 Kedvezőbb volt azok helyzete, akik jogaikat a török kiűzése körüli időkben szerezték, mint például Szent-Király lakói, akik 1681-ben kaptak kollektív nemesi privilégiumot az uralkodótól. E bizonyítványt a Bizottság elismerte, ám az erről szóló határozatot végül is a szentkirályiak nem kapták meg, így még hosszú küzdelemre kényszerültek jogaik elismertetéséért.

31 A megye területén régi birtokos szinte nem maradt, s az utódok sem állították nagyobb feladat elé az Újszerzemónyi Bizottságot, így tág tér nyílott az új adományozáshoz. Az elnéptelenedett területnek azonban az értéke is alacsony volt, jelentős földbirtokokat kellett tehát kihasítani ahhoz, hogy a királyi kegy érdem szerint jutalmazhasson. így adódhatott, hogy alig több mint fél tucat adomány, továbbá a pécsi klérus és a pécsváradi apátság birtokainak megerősítését követően a kincstárra és a későbbi adományokra már alig maradt terület. A király befolyásos tanácsadója, Kollonich nagyon károsnak tartotta, hogy Magyarországon alig van birtoka a királynak és a német uraknak.

32 A hadiszerencse ugyancsak bő alkalmat nyújtott ezen változtatni. A baranyai területre szóló adományok kevésbé a kongó kincstár érdekeit szolgálták, mint inkább az anyagi- és véráldozatot hozó hadvezérek és vezető udvari személyiségek érdemeit voltak hivatottak elismerni, illetve megjutalmazni. Elég csupán egy pillantást vetnünk az adományban részesülők sorára: Eugen de Savoy, Aeneas Caprara, Johann és Fridrich Veterani, Siegfrid Breuner, Kari Ludwig Souches, Wolfgang Rinds maul, Johann Passardi, Esterházy Pál, Batthyány Ádám (és közvetve Franz Nesselrode, Francesco Jany.) A királyi kegy Baranya földjét - a két magyar arisztokrata kivételével - idegen kézre juttatta. Körükben megtalálhatók a török elleni háború kiemelkedő hadvezérei (Savoyai, Veterani, Souches), az Udvari Haditanács és a Kamara elnöke (Caprara illetve Breuner) és a térség egyházi méltóságai: a pécsi püspök (Nesselrode), valamint a pécsváradi apát (Jany). ^V.ö. Németh: i.m. 514-515.p. 31

Ódor Imre: Kurialisták a török hódoltság utáni Baranyában. In: A Dunántúl településtörténete VII. (szerk. Somfai Balázs). Veszprém, 1989. 173-179.p. 32

Benczédi László: Kollonich Lipót és az „Einrichtungswerk". In: Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején (szerk. Praznovszky Mihály, Bagyinszky Istvánné) Salgótarján, 1987. 155-157. p.