Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - GERHARD SEEWANN: A magyarországi németek fejlődése. A nyelv és a tradíciók megőrzésének lehetőségei

gi fiatalok elvesztik anyanyelvüket - nem oldható meg. Ezt nem sikerül elfednie a magyar nemzetiségi politika utóbbi két évtizedéről készített igen hatásos mérlegnek sem, bár valóban sikerült kulturális kínálatát és nemzetiségspecifikus iskolai berendezkedéseinek számát egészen jelentősen növelnie. 1983 óta pedig arra is törekszik, hogy a strukturális változást mint negatívan ható feltételt figyelembe vegye, mivel gyakorlatilag törekvéseivel - akárcsak korábban - a német nemzetiségi lakosság jelentős ellenállásába vagy közönyös passzivitásába ütközik. Az elfogadás hiánya egy alapvető problémára mutat rá. A magyarországi németek ezen résztvenni-nemakarása olyan dolgokban, amelyekre felülről, a párt és az állam, valamint azok szervei részéről kapnak ösztönzést, egy sor okra vezethető vissza, amelyekkel a következőkben szeretnénk foglalkozni. Amennyiben a 40-es évek végétől a 80-as évek elejéig tartó időszakról mérleget készítünk, előzetesen a következőket állapíthatjuk meg: ezen időszakban a magyarországi német etnikumból sem társadalmi csoportot alakítani, sem azt vitális önálló élettel megtölteni, sem politikai emancipációját előrevinni nem sikerült. Ami az utóbbit illeti, csak 1983 óta vannak törekvések arra vonatkozóan, hogy a magyarországi németséget a 40-es évek bűnbak szerepéből - a kollektív felelősség vádja és a fasizmus miatti általános elítélés okán - és ezzel a múlt szellemi-morális terheitől ós traumájából felszabadítsák. Szoros kölcsönhatásban áll ezzel a már kimondott tény: az 1945-ben nem csupán megszakadt, hanem alapjaiban messzemenőkig szétrombolt csoportképződési folyamat az 50-es évektől a 80-as évek közepéig az igencsak szerény és meglehetősen használhatatlan kezdeteken nem jutott túl. Ennek egyik fontos ós az etnikai lóttéren kívül eső oka a szocialista rendszer lényegi jellemzőjében keresendő. A szocialista állam nem engedi meg egy magától létrejövő szabad, nyílt és ezáltal valójában pluralista társadalom létezését. A társadalmat mindig az állam hatalomgyakorlásának tárgyakónt fogja fel, melyben a hatalom gyakorlása a párt monopóliuma. A társadalom így nem egy önállóan cselekvő, az államtól független szubjektum. Ezért elvből elnyomja egy autonóm, társadalmilag releváns csoport kialakulását. A minden társadalomban már reprodukciója okán is jelenlevő csoportképződésre való hajlamot messzemenőkig visszaszorítja az informális ós magán szférába úgy, hogy a társadalmilag fontos érdekek artikulációja lehetetlenné válik. Egy ily módon államosított társadalomban a csoportkópződóst csak annyiban engedélyezik és támogatják, amennyiben az az állam és a párt ellenőrzése alá esik ós ellenőrizhető marad. (Az ellenőrizhetőség kritériuma bizonyára lényeges oka annak is, hogy máig lehetetlenné teszik, hogy a nemzetiségi szövetségek helyi csoportokat hozzanak létre.) Ezáltal viszont az ilyen csoportok tendenciózusan a párt és az állam hatalomgyakorlásának eszközeivé válnak, és így alkalmatlanok arra, hogy bármely lakossági csoport érdekeit szabadon, azaz alulról fölfelé közvetítsék. Ez a hiányosság ugyanúgy érvényes a magyarországi németek nemzetiségi szövetségére is, amely így csak a magyar nemzetiségi politika funkcionális szervének nevezhető, de nem ismerhető el autonóm érdekszövetségnek, saját etnikai csoportja közjogi reprezentánsának. Amíg egy effajta képviselet hiányzik, addig a magyar nemzetiségi politika az etnikumot mint társadalmi csoportot nem fogja tudni elérni, és ezáltal nagyon melléfog. Ezen adottságokra vezethető vissza az eddigi nemzetiségi politika szerveinek