Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - ROZS ANDRÁS: A népinémet mozgalom erősödése az Anschlusst követően a Dunagőzhajózási Társaság pécsvidéki bányatelepein
nézve konkrét adatokat beszereznem nem sikerült." 44 Világosan látszik itt a politikai állásfoglalás és felelősségvállalás kikerülésének igénye. Még inkább kitetszik a magyar közigazgatási intézmények gyávaságnak is nevezhető gyengesége, tehetetlensége a Német Birodalom - a magyarországi népinémet csoport révén - közvetett beavatkozásával kapcsolatban, az önálló kultúregyesületek kísérleténél. A pécsi főszolgabíró a „Szabolcs-bányatelepi Turul Egyesület" megszüntetésére és saját üzemi kultúregyesület alakítására tett DGT-kísórlet elutasításával egyidejűleg bátorkodott megjegyezni, hogy: „Tiszteletteljes megítélésem szerint túlzás azt állítani, hogy a bécsi (Wien) vezetőségnek ezen kultúregyesületek alakításával (mármint önálló társulatiakkal-R.A.) különösebb államellenes céljai volnának és ezen egyesületeket azért alakíttatta volna, hogy a munkásságot könnyebben tudja ezeken keresztül is a nagynémet eszmék szolgálatába állítani. - A szóban forgó egyesületek alakítása megítélésem szerint csak kulturális ós munkásjólóti célokat szolgált. - A bécsi (Wien) vezetőség csak abban hibázott, hogy... ragaszkodott ahhoz, hogy ez az átszervezés német formák mintájára történjék." 45 A főszolgabíró végül a következő okokból javasolta az egyesületi kérdésben a kompromisszumot, vagyis ebben az esetben a rossz kompromisszumot, a behódolást: „az alapszabályok módosítása jóváhagyásának megtagadása nem indokolt 1. külpolitikai szempontból,..^, a régi egyesület fenn nem tartható, mert a bécsi (Wien) vezetőség kívánságára a bánya alkalmazottak kénytelenek volnának abból kilépni s így a jóváhagyás megtagadása csak a magyar érzésű alkalmazottaknak okozna kellemetlenséget, mert őket gyanúsítanák azzal, hogy titokban a vezetőség ellen dolgoznak s a munkásság minden kultúr vezetés nélkül maradna"; ós végül ismét egy illúzió: „a tagok és a vezetők nagyjában ugyanazok maradnak, így lényegileg módjukban áll ugyanazt a kultúrmunkát folytatni, melyet eddig is végeztek." A magyar egyensúlypolitika itt is csatát vesztett. A kompromisszum az egyesület kérdésében végül is létrejött, de lényegét illetően a DGT- (és a bécsi) vezetés érdekeinek megfelelően. A közigazgatási vezetők leghevesebben a német anyanyelvi oktatás ellen léptek fel. Állásfoglalásaik itt is azt a vakságot, szűklátókörűsóget vagy inkább kényszerpályán mozgást tükrözték, amelyet a magyar kormány nemzetiségpolitikája tartalmazott: a nemzetiségi jogok érvényesíthetőségét csak a magyar államhoz való hűség nemzetiségi deklarálása, illetve a hűségnek a magyar politika ós ideológia által meghatározott értelmezésének elfogadása esetén helyezte kilátásba. Röviden: aki magát nemzetiséginek - itt németnek - mondja ós ezt hangoztatja ós kinyilvánítja, az hűtlen a magyar nemzethez (államhoz). Ebből következik, hogy minden kulturális és politikai jogigény nemzetiségi hangoztatása ós megvalósítási törekvése is magyarellenesnek, nemzetellenesnek számított. Jelentős, eredetileg nem nópinómet, de német anyanyelvű vagy származású rétegeket taszított, kényszerített ez a lesarkított politikai-ideológiai állásfoglalás a Volksbund, illetve közvetve a náci nemzeti szocializmus oldalára. A magyar vármegyei közigazgatási vezetők a népinémet előretörést látva a DGT által uralt bányavidékeken dolgozók között, a helyzet panaszáradat szerű leírása után a legtöbbször azt állították, hogy a végső megoldást e kérdésben a ^BML Főisp.biz.ir. 558/1939.SZ. (jan.23.) "^BML Főisp.biz.ir. 309/1940.sz.