Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KIRÁLY ISTVÁN: A dél-dunántúli nemzetiségiek állattenyésztése

con. Ez visszahatott a dél-dunántúli juhtartásra is, ami a létszámban is megmutatkozott: A Dél-Dunántúl juhállománya:

52 X Ev Darab 1857 749642 1870 1050471 1884 907671 1895 577656 1911 425525 1935 262650 1942 279217 Az 1935-től 1942-ig tartó időszakban bekövetkezett növekedés utal arra, amit már hangsúlyoztam. E növekedés mögött a paraszti udvaros juhászat kiterjedése húzódik meg, ami azt jelentette, hogy a falusi sertéskondához keverten juhokat is kihajtottak a közös legelőre. Vagy ha nem, akkor a juh - igénytelensége következtében - a paraszti portán tengette életét. Az ilyen tartási mód mellett, amely kevés többletmunkát kívánt, nem is lehetett nagyobb arányú létszámnövekedésre számítani. A dél-dunántúli parasztság ebből az udvaros juhászaiból kettős értelemben vett hasznot: egyrészt a háborús textilhiányt a saját készítésű ruházati cikkel pótolta, másrészt eladta a mosott gyapjút. Az ezzel kapcsolatos megfigyeléseim szerint a dél-dunántúli kisvárosokban már ekkor számos sváb ún. kapcás és tutyis, valamint kártoló kisiparos dolgozott. A parasztok ide vitték be a mosott gyapjút, ahol nem egyszer részéért kártolták meg. Kaposvárott is működött két ilyen kisiparos, akik közül az egyik már a második világháború végére gyárszerű telepet hozott létre a Szigetvári utcában. Nem véletlenül ebben az utcában, mert a ma Baranyához tartozó akkori somogyi német falvakból ezen az úton lehetett megközelíteni a várost. Az évtizedeken keresztül csendesen dolgozó kisüzem a második világháború időszakában gyors virágzásnak indult, gépeket szerzett be, és a háború végére középüzemmé vált.

53 Az udvaros falusi juhászat a sváb kapca és tutyikészítésen keresztül úgy kapcsolódott a megnőtt gyapjútermeléshez, hogy sem ipari, sem kereskedelmi vonatkozásban nem kellett új infrastruktúrát létrehozni. Van még az udvaros juhászatnak olyan vonatkozása is, amit nem lehet kikerülni, ez pedig az, hogy a németajkú lakosság körében, de a magyaroknál is divatban volt a tavaszi, nyári, őszi ünnepekre a birkavágás. A falusi lakodalmakra, keresztelőkre szintén levágtak egy-egy birkát. A birka irhájából a szűcsök nemegyszer készítettek mellényeket, vagy ahogy itt mondták, „lélekmelegítőt". A nem nagy élősúlyt képviselő birka, bárány húsa pedig a jó étvágyú ünnepeken egy-kettőre elfogyott. 52 A táblázatot ugyanazokból a forrásokból állítottam össze, amelyeket a 7.,8.,9.,10. és 12. jegyezetekben megjelöltem. 53 Király István: A második világháborút követő iparpolitikai törekvések és annak történeti előzményei Somogyban. In: Somogy megye múltjából. Szerk.:Kanyar József. Kaposvár, 1975. 203. p.