Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

Gyümölcstermesztés A bosnyák horvát falvakban a talaj összetétele olyan, hogy a gyümölcsfák közül elsősorban a csonthéjasokat találjuk meg: szilva, vörösszilva, sárgaszilva, ringló, meggy, cseresznye, spanyolmeggy, kajszi, barack, dió, mogyoró; az almából, a birsből és a körtéből csak keveset. A legjelentősebb gyümölcsük a szilva volt. Szaporítása elszóródott magvakról törtónt. Csupán csak megfigyelték a jó termést adó fákat ós az azok alatt kihajtó csemetéket ültették el, amelyek nem voltak aprószeműek, a cukortartalmuk pedig magas volt. A falut körülvevő kereteket, szántóföldnek nehezen hasznosítható belterületeket, a szőlőhegy dűlőit szilvafákkal ültették be. Alig volt ház, amely nagyobb szilvással ne rendelkezett volna. Napjainkban még mindig szép szilvásokat találunk Kökényben, Németiben, Pócsudvardon, Szalántán ós Személyben. A szilva nagy részéből pálinkát főztek. A szilvát beéréstől kezdve szedték: de általában megvárták, amíg az teljesen beérett, mert akkor könnyebben hullott le a fáról. Egy közepes esztendőben 600-800 liter szilvát szedtek össze. A szilvából a magot nem távolították el, úgy tették a hordóba és hagyták, hogy forrjon. Amennyiben nem volt idejük, hogy a szilvából a pálinkát azonnal kifőzzék, a hordót deszkával lefedték és körülsározták, hogy az ereje el ne menjen. A szilvából jelentős mennyiségű lekvárt is főztek és sokat aszaltak, de gyümölcsként, főleg friss kenyérrel, különösen reggelenként ették, amikor az hideg volt. A pálinkafőzés magas adóztatása miatt a szilva jelentős részét az 1920-as évek után a pécsi piacon értékesítették. A sárga- és vörösszilva fajták korai érésüknek köszönhetik, hogy mindenütt megtalálhatók. Legjobban a vörösszilvát kedvelték. Mindkét fajta búzahordás idején már ehető, az érés ideje aránylag nem hosszú. Leginkább a gyerekek ették. A sárgaszilvából lekvárt is főztek, a vörösből pálinkát. A ringlók közül az apróbb ós a nagyszemű fajták ismertek. Szaporításuk szemzéssel, vörös vagy sárgaszilva alanyával történt. Aránylag keveset ültettek belőle, mert fája rövid életű, az ágai könnyen letörnek különösen nyári szélviharok idején. Az év első gyümölcse a cseresznye, melynek számos fajtáját ismerték: korai érésű (apró szemű), nagyszemű, ropogós, stb. Egykor magról tenyésztett fajták voltak elterjedve. Nemesítésükkel a századforduló előtt ismerkedtek meg. A szemzéshez szükséges alanyt az erdőből szerezték be, a vadcseresznye alatt önmagától kibújt, apró cseresznyefákat ásták ki és ültették el, majd a kiválasztott fajtával szemezték. A meggyfa nemesítésével nem foglalkoztak. A magjából kibújt fát általában azon a helyen hagyták, ahol az kikelt. A spanyolmeggyet meggyfába szemezték. Mind a három gyümölcsfát szőlőkben találjuk, de meggyfa előfordul a falu határának egyes domboldalain, mint bokorfák. A szőlőkben lehetőleg olyan helyen ültettek fát, ahol kevés árnyékot csinált, illetve nem okozott kárt: az út mellé, két paszta közé, szőlő végébe, stb. Mindhárom fa gyümölcsét elsősorban a gyerekek ették, ilyenkor csapatostul jártak ki a szőlőkbe. Esténként a legények is eljártak cseresznyézni; mindig a legjobb minőségű cseresznyefákat választották, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdona volt az. A barackfa különböző fajtáit szintén magról szaporították, piros ós fehér húsút; ízük zamatosnak mondható. Elvetésével nem foglalkoztak, azok elszórt magból bújtak ki. Amennyiben a közelben nem volt fa, egyszerűen csak meghagyták anélkül, hogy minőségót ismerték volna. Nemesebb fajtákkal nem próbálkoztak,