Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

mert a vadontermők nem voltak kényesek, kezelésükkel nem kellett törődni, csupán csak a száraz ágakat fűrészelték le. A szőlőkben egykor sok barackfát lehetett találni, a meggyből és a cseresznyéből egyet vagy kettőt. A kajszit a nemesebb gyümölcsök közé sorolták. Tömeges termelésével azonban nem foglalkoztak. Egy-egy udvarban 1-2 fánál többet nem lehetett találni. Szaporítása szemzéssel történt. Alanynak sárga vagy pirosszilvát használtak, ritkábban kékszilvát. Az utóbbiról azt tartották, hogy rövid életű, és szemzése kevésbé eredményes. A legtöbb gyerek zölden is ette, de legjobban féléretten szerették. Alacsony cukortartalma miatt lekvárt nem főztek belőle. Télre eltéve többen aszalták. Diófa nélkül egyetlen portát nem lehetett elképzelni, de szőlőföldet sem. Leginkább a papirhéjú diót szerették, melyet könnyen lehetett törni és bő termést hoz. A kiválasztott dióból néhány szemet általában a szőlőbarázdába vetettek és ősszel ültették el. A dióról azt tartották, hogy minél többször történik annak átültetése, a szeme annál nagyobb lesz. Az almából a korai érésű „péter-páli" (petrovaca) ós a savanyú almák különböző változatait termesztették. A korai érésű már aratás idején ehető. Igen bő termésű, apró, tojásnagyságú a legnagyobb, húsa ízletes, puha, teljes óróskor sárga, vagy külső héja kissé piros színű. Szaporítása leggyakrabban a fa tövinól kihajtott apró gyökeresvesszők átültetésével történt, de ismerték a levágott vékony vesszők gyökereztetésót is. Hátránya, hogy rövid életű, viszont nem kényes és könnyen szaporítható. Ültetésüket a megye 1840 előtt szorgalmazta, az ültetésben kiemelkedő személyek névsorát kérték.

135 A szederfa egyetlen udvarból nem hiányozhatott. Többségében a fehér, jó ízű, ehető fajtákat szerették a legjobban. A századordulón a faluból kivezető szóles (5-8 m) földesutak mindkét oldalát jó minőségű szederfákkal ültették be, Szőkéden 1904-ben 4929 db-ot.

136 Gyakran lehetett látni, amint a munkába menő vagy éppen hazatérőben lévő falubeliek a szedret szemezgették, hogy szomjukat oltsák vele. A nagy mennyiségű szedernek csak egy kis hányadát szedték össze és főzték ki pálinkának. Ilyenkor az egész család kivonult, de gyakran a rokonságot is segítségül hívták. A szedret lepedőkbe rázták, hogy kevesebbet kelljen a földről fölszedni. Ezt a munkát általában eső után vagy vasárnap csinálták, amikor a mezőn nem lehetett dolgozni. A szedret legjobban a gyerekek szerették, gyakran „márcot" készítettek belőle. A gyömölcsót egy edénybe összenyomták, hogy levet kapjanak, utána leszűrték és így itták. Az adatközlők még halványan emlékeznek, hogy a fehér szedret kalácssütóshez is használták. Feltételezhető, hogy a szederfák ültetését a falvak a selyemhernyók tenyésztése miatt vállalták, de a lakosság tenyésztésükkel soha nem foglalkozott. A falu határában lévő szederfa ágait a község elöljárósága 3-4 évenként helyszíni árverés útján eladta. A fa koronáját ilyenkor teljesen levágták, hogy az megújuljon, csak 4-6 rövidre vágott ágat hagytak meg. A levágott apró ágakat rőzsének, a botfát méterre vágták össze, és tüzelőnek használták. A birsfának körte és alma változatai ismertek. Nevét a két gyümölcs a formájáról kapta. Termesztésüket a fa tövénél kinőtt gyökeresvesszők szemzésóvel végezték. A leszedett birs egy részét a tisztaszoba valamely bútordarabjára tették. 135 BML Alisp. ált. i. 1972/1848 136 BMLKktj. 19/1904.