Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

lyondárral befutott, magas törzsű fák árnyékában kanyarogtak. Ha az elemek kedveztek, semmi sem zavarta a szekerek útját, de vizek járásakor sárosak, unalmasak, sőt veszedelmesek voltak, és az utas biztosan csak lovon vagy gyalog juthatott céljához. Száraz időben a szekér haladt ugyan, de akkor meg a portól fulladozott ember ós állat. A Pécsről Szigetváron, Istvándin át Kanizsa felé haladó postaút jobb volt ugyan, de messze északra elkerülte községeinket.

17 A mi tájunk lakói azonban ősi idők óta azt az útvonalat használták, amely Batinánál érte el a régi Baranyát ós azután Siklós-Vajszló-Sellye-Drávafok-Lakócsa-Potony érintésével Babócsánál torkollott be a kanizsai útba. Ennek a homokháton futó útnak a járhatóságát a természet biztosította és nem a szolgabírák robotosai. Az emberek érintkezését és normális tevékenységét természetesen a magyar nyelvterületen „fekete" jelzővel illetett mellékvizek is akadályozták, de a fő kártevő mindig a Dráva volt, amelynek semmi erővel nem gátolható ragadóssága, gyakori áradása, s kiöntései ezernyi károkat okoztak a reá nézve alacsony ós szerencsétlen helyzetű környellő vidéknek".

18 A gyors sodrú Dráva a természet törvényei szerint építette medrét, rontotta partjait, s nemzetiségre való tekintet nélkül pusztította vagy gyarapította a mellé húzódó ember javait. Az írott források tömege általában panaszokat hordoz, s ezért a kutató inkább csak a kártételeket (maleficia) tudja rögzíteni, mert az emberek - természetesnek tartván a vízivilág haszonvételeit (bénéficia) - csak könnyen elszálló szavakkal emlékeztek azokról, de leírni azt, ami természetes, nem tartották érdemesnek. (Ezek jutottak el sokszoros áttétel után a néprajzkutatókhoz.) A kutató az Ormánság talaján állva keresi az azonos tájban élő két etnikai csoport életének azonos vagy eltérő vonásait. Évek óta végzett levéltári kutatásai behatoltak már az ormánsági porták mikrovilágába is, de a horvát oldalról még csak azokat a forrásokat tudja használni, amelyekben a közigazgatási emberek, uradalmi tisztek, vizitáló lelkészek vallanak az őket körülvevő világról. Az adatok összevetése azonban így is figyelemre méltó megállapításokra vezethet. Az ormánságiak vízzel való küzdelméről első, itt közölhető adatom 1703-ból származik, amikor a siklósi ós sámodi (pontosabban talán vajszlói) uradalom nem tudott munkásokat adni, hogy szomszédaikkal együtt vegyenek rész Szigetvár újjáépítésében, mert az emberek a hatalmas árral szemben magukat és családjukat védelmezték.

19 Közelebb kerülve a mikrovilág történéseihez, Vejti elöljáróinak panasza száll felénk 1772-ből, akik nemcsak terményeiket siratják, hanem otthonaik víz által elhordott palánkjait és a veteményeket őrző sövényeket is.

20 Valószínűleg ekkor törtónt az is, hogy a zalátaiak „víz által romlott" talpasszentegyházuk újbóli felépítéséhez kértek ismételten faanyagot az uradalomtól. A kérelem tényénél is 17 A 18. századvégi tájhoz Dobai András:Somogy megye az első katonai felvétel idejón(17821785). Kaposvár, 1983.145-146. p. 18 Hoblik Márton: Verócze Vármegye lsmerete.TGy.Pest.1832.ll.18.p. 19 Németh Béla: Szigetvár története.Bp.1903.321 ,p. 20 PKGL F.8.35./1772.„Kár esett:...nem tsak éleményekben.de még örökségünk mellett lévő palánkoknak és sövényeknek el hordásában,

s el pusztításában is."