Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1972. (Pécs, 1973)

HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Szűts Emil: Adatok a baranyai parasztság helyzetéhez a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek alapján (1840-1847)

Szeptemberre változik az arány: 31.431 frt és 4634 frt. — de ez is mutatja, hogy a háziadó összege, lényegesen meghaladta a hadiadó Összegét. Különösen súlyos terhet jelentett a jobbágy számára az ut, csatorna, töl­tés építés. A jobbágyok olykor heteket töltöttek el (a legnagyobb munkaidő­ben) ilyen közmunkákban. A Dráva melletti községek évente sokezer napszá­mot teljesítettek töltésépítéssel. 1845-ben a drávai töltések építését kivették a közmunkák koréból, s a bir­tok arányában az érdekeltekre bízták. A munka kellő mértékben történő el­osztására bizottságot neveztek ki. A baranyavárí járásban a töltés építése 24.790 gyalognapszámot tett ki. A bízottság véleménye szerint, s látszólag ugyan a felépülő töltés mentén fekvő" nagy kiterjedésű uradalom élvezi első­sorban annak hasznát. Valójában azonban a jobbágyok kérésére építik azt, s ennek során is csak az ő érdekeiket tartják szem előtt. Az uradalom egyébként is nagyon sokat vállal magára azzal, hogy jelentős területet veszít el. A töltés­hez ugyanis az uri földből vesznek el területet, illetve amennyiben az adózó­kéból is, azt az uradalomnak pótolnia kell. Nagy területet vesz el az árterü­let számára hagyott, eddig használható föld is. Ezért az uradalomra a szüksé­ges 24.790 napszámból csak egynegyed, 6197 háruljon, míg a 18.593 gyalog­napszámot az érdekeit községek szolgáltassák. A siklósi járásra eső 4.000 napszámból, 800-800 a siklósi és a káptalani uradalomra esik, 2.400 pedig a községekre hárul. A dárdai uradalomnak a sik­lósi járásba eső része 2.669, „a helybeli jótékonyságot élvező adózók számá­ra" 8009 napszám, de nem közmunkában. Az uradalmak végül is pénzen vál­tották meg a napszámokat, amit a községeknek nem tettek lehetővé, de külön­ben sem lettek volna rá képesek. 55 A megye a napszám összegét 12 krajcárban állapította meg. — A nyári (június, július, augusztus) hónapokban - a „sürgetőbb mezei munka idején a netalán rájuk nehezedő nagyobb teher fejében, méltányos kárpótlásként" 18 pegokrajcárt állapítottak meg. A 12, 18 pengőkrajcárban megállapított napszám még magasnak tekinthető, mert pl. Bogdása, Oszró, Kiscsány községek legelő­jét boritó víz levezetésére végzett munkáért csak napi 8 krajcárt fizettek. A legelőt az istvándi, szigeti és pécsi vizek lecsapolása miatt öntötte el a víz.56 Kemse, Pískó helységek panaszkodnak, hogy a sellyei uradalom vízlevezető árkai miatt legelőik tönkremennek. 57 Ezek a példák azt mutatják, hogy a lecsapolások, gátépítések esetenként a szomszédok kárára, eddig használat alatt lévő területek használhatatlanná tételével történtek. Ugyanakkor ennek fordítottja is előfordul. A vízlevezető árkokat, az amúgy is agyon terhelt jobbágyok nem tartják kellőképpen karban, s ennek következtében a szomszédos legelőket, földeket ellepi a viz. Ennek azután igen súlyos következményei is lehettek az állatállományra nézve. Igy 1845 végén, amikor a siklósi és szentlőrinci járás több helységé­ben hatalmas marhavész pusztított. Három hónap alatt 631 marha pusztult el, 400 pedig olyan állapotban volt, hogy pusztulásukkal számolni kellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom