Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1971. (Pécs, 1972)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Madas József: Helyszínrajz az 1722. évi Pécs-belváros utcáiról és telkeiről

Fenti álláspontra azért mertem helyezkedni, mert azok a nagy megrázkódtatá­sok, amelyek alkalmasak voltak a város személyi és tárgyi állományának hirtelen és és alapvető megváltoztatására, az 1704. évi kuruc és rác dulásokkal végetértek és a magántulajdonban bekövetkezett változások már békés körülmények között történ­tek. E változások formáit, kialakult gyakorlatát már saját tapasztalatainkból is jól ismerjük. A változások száma elég jelentó's. Bár régebben inkább csak a tulajdonos sze­mélye változott és megosztások inkább örökösödéssel voltak kapcsolatosak, ha az örökösök száma csekély volt. Több örökös inkább eladta az ingatlant, akár oly for­mában is, hogy egyikük megváltotta elóbb-utóbb, a többiek részét is. De a kapi­talizmus kialakulásával, fórként az utolsó száz évben, következtek be a lényegesebb változások, különösen: nagyobb bérházak, vagy középületek építésével kapcsolati­ban. A megosztások leggyakoribb formája a telekárak rohamos emelkedésével kap­csolatban abban jelentkezett, hogy a két utcáról szóló", hosszú telkeket keresztben két telekre bontották. A tömeges változásoknak ez a viszonylag késó'i időszaka eredményezte, hogy az 1865. évi kataszteri térképet igen hasznosítani lehetett az 1722. évi ál Napot valószínűsítésénél. A fentiek - ugy vélem - teljes mértékben indokolják, hogy miért merem, nem térképnek, haenm csak helyszínrajznak nevezni munkám eredményét. Ez a hosszadalmas és elmélyülést kívánó munka igen alkalmas volt néhány fon­tos megfigyelésre is. Mint emiitettem, a saroktelkeket a már kész tömbökhöz utólag rajzoltam hozzá, betartva a telekkönyvi mérési adatokat lehetőleg. Mivel igy, egy már merev rend­szerhez csatoltam azokat és általában két oldal helyét a tömb már meghatározta, a másik két oldalnak csak egy megoldása volt lehetséges. Ezzel kapcsolatban figyel­tem fel arra a jelenségre, hogy az utca torkolatok többé-kevésbé tölcséresre alakul­tak. Ezt a tölcséresedést indokolta az utcák viszonylag szük volta, az akkori jár­müvek kis fordulékonysága és a lejtős terepviszonyok is. Ez a késóbb megszűnő' je­lenség volt az oka, annak hogy a telektömbök sarkai minden újraépítéskor mozogtak és lehetőleg a közterület felé mozdultak el, ami természetesen a telek nagyobbodá­sával járt. Ezen jelenség megforditottja tapasztalható viszont az utóbbi száz évben, amikor az utcaszabályozási törekvések a saroktelkeket visszanyesegetik középkori terjedelmük felé. Másik megfigyelés az volt, hogy a telek hossza rövidebbre adódott gyakran, mint a jelenlegi. Ha két utcára szóló telkek voltak, nem töltötték ki a két utca közét. Ha más alakú telkeknél a hosszakat a mostani utcahomloktól kezdve raktam fel, ugy sok esetben a telkek vége nem ért össze. /V.int emiitettem, a használt mé­ró'láncok megnyúltak voltak, tehát az eredményül kapott hossz a ténylegesnél rövi­debb. Ez azonban nem lehetett ok, mivel az annak idején mért ferde hosszakat nem redukálták, de a jelenlegi kataszteri térképen igen. Tehát, ez a két jelenség egy­mást többé-kevésbé kiegyenlítette. Arra kellett tehát gondolnom, hogy annakidején az utcák nem lehettek még oly keskenyek, hanem az ídok folyamán, az uj építke­zésekkor, a homlokvonalat igyekeztek kissé kifelé vinni. Ilyen esetró'l tudunk is. Mikor a Széchenyi-téri Prandau ház - a mai régészeti múzeum - épült, panaszt tettek a tanácsnál az ut leszűkítése miatt. Hát ez az útszakasz, bár akkor igen fon­tos útvonal volt, anélkül is elég szük lehetett, mivel akkor még állt az egykori Bertalan templom északi romos oldala, mely Gázi Kászim pasa dzsámijának keríté­sül szolgált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom