Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1971. (Pécs, 1972)

FORRÁS ISMERTETÉSEK - Katona Imre: A Zsolnay-eozin kialakulása a korabeli dokumentumok tükrében

egész a rézkiválásig lehet forszírozni. A rézoxid többféle módon festi meg az üveget, amely a fayenceon a mázat képezi. Ha sok szódát olvasztunk bele, akkor kék lesz, még pedig olyan, mint a kobaltkék, jóllehet nyoma sincs ebben a kobaltnak* Ha e tányért például szétmetszem és redukáló tűzben égetem, akkor rézoxidul keletkezik és ebben az esetben a fémrész kiválik, ellenben, hogyha egy bizonyos idó'ben a fémréteg csak véghetetlen vékony réteg alakjában kezd' kiválni, tehát alatta van a vörös szin, felette pedig a réz, akkor az u.n. vékony hártyák szívárványszine mutatkozik. Ezt konstatálom és előre megjegyzem, hogy' parancsolatra bizonyos lüsztert megcsinálni abszolúte képtelenség. A színek megjelenése mindig a véletlentől függ. Azt lehet szabályozni, hogy bizonyos nagyobb térben nagyobb számú edények egyenlő tempera túrának alávetve, egyenlő minőségű felületet mutatnak, de

( előre megmondani, hogy milyen szine lesz az oxidulos üvegnek, lehetetlen. Maga Andreoli kijelentette, hogy az ilyen módon sikerült tányérok, mint ez, amely a Spitzer-gyüjteménybol került ide és a melynek 13 000 frank volt az ára (ez volt a legolcsóbb példány, egy drágábbat egy amerikai vett meg 60000 frankért), a ritkaságok közé tartozik és maga mondja, hogy nagy dolog volt már az is, ha 100-ból hat darab sikerült, a többi vagy teljesen eladhatatlan volt vagy olcsó áron kellett vesztegetni. Ezzel a kérdéssel foglalkoztam már egynéhány év óta és sikerült a kérdést gyakorlatilag is keresztülvinni. Az elv már ismeretes volt, de ezt a gyakorlatban keresztülvinni nehéz volt. Picolpasso leírásából kitűnik, hogyha mi vasrozsdát kénezüsttel vagy kénrézzel keverünk és vastag pép alakjában rárakunk az ólomtartalmú fayence felületére, tűzbe rakjuk s füstöljük, de csak oly hőfokon tartjuk, hogy az emiitett tapasz az edény felületéhez ne ragadjon, azaz a glazurával össze ne olvadjon, akkor a kihűlés és a réteg lekefélése után az edények a legszebb lüszterszinekkel vannak borítva. Ezeket a kísérleteket utánoztuk Zsolnaynál, de a létrejött szín bizonytalan volt. Kerestünk módot az eljárás egyszerűsítésére és találtunk is. A rézoxidot közvetlenül a glazurába lehet keresni oly csekély mennyiségben, hogy az oxidáló tűzben csak gyenge kékes vagy zöldes szinezetet mutat, ellenben redukálva gyönyörű szép vörös színű lesz. Ez a vörös szin lehet tiszta, fémreflexnélküli, lehet skarlátvörös, lehet a vörös minden nüansza, de előre megállapítani, hogy melyik edény milyen szinü lesz, abszolút lehetetlen. Ujabban a Zsolnay-gyár ugyanazt a szép szint tudja előállítani, mint amely itt látható a porcelánon is. Ezt a vörös szint ugy kell előállítani, hogy a kemencébe bevezetjük a világítógázt. Azt hiszem, hogy már régebben jöttek arra a gondolatra, hogy a redukálást gázzal végezzék, hanem bizonyos félelem volt elterjedve, hogy nem jó a világitógázzal az izzó kemencében tréfálni. Megtörtént nálunk is, hogy négyszer-ötször a levegőbe röpült a kemence, de kisebb terjedelmű lévén, nem okozott kárt. Nagyobb kemencénél azonban óvatosság szükséges. Mindazáltal mindjárt az első kísérlet sikerült. Három hüvelyes vascsövön kiömlő gáztömeget bevezetünk az izzó kemencébe és pár másodpercig bennhagyunk és utána rögtön elzárjuk a külső levegő betódulását: akkor a kemence kihűlése után ezeket a vörös anyagokat nyerjük. A következő lépés az, hogy csak helyenként legyen vörös, tehát lehessen díszíteni is, mustrákkal és rajzokkal. Nevezetes, hogy az a rézoxid, amely behúzódik a mázba, redukálás követkzetében nem támadtatik meg a rendes savak által. Csak egyetlen sav van, amely a rézoxidult is legyőzi és ez a fluor-sav, amelyet az üvegmaratásra használunk. Ha egy egész vörösre festett edényt helyenként hígított vagy koncentrált folysavval kezelünk, ugy azokon a helyeken eltűnik a vörös szin és hátramarad