Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)
TANULMÁNYOK, FORRÁSISMERTETÉSEK - V. BORECZKY BEATRIX: Márévár története a XIV-XV. században
A király védelmében, és szolgálatába szegődött nemesek közül jön létre az az uj arisztokrácia, mely a Károly Róbert által megsemmisített, vagy letört, hatalmától megfosztott régi helyére lép. Bogár István is megindul a felemelkedés utján. Márévárat az oklevél tanúsága szerint éppen a Németujvári család, azaz a Henrik-fiak kőszegi várának ostroma során szerzett érdemeiért kapta adományként. Itt a dunamenti Kőszegről van szó, ugyanis tudjuk, hogy Károly Róbert 1316-ban, az oklevél kiállításának időpontjában Baranyában táborozott. 50/ Az oklevél kiemeli, hogy különösen kitűnt e harcban, melyben összes familiárisával ("proximis et amicis suis") vett részt.51/ Az oklevél megerősitésénél az adományozó hozzáfűzi, Jzdench' és , Munuzlou* várának bevételénél szerzett érdemeit is, ahol szintén familiárisaival jelent meg. Az 1319- ban Tamáshidánál kelt oklevél tanúskodik arról, hogy ujabb adományként megkapta a gordovai kerületet is, amely Bodrog megyében fekszik, Valószinüleg továbbra is fegyveres erővel a király oldalán maradt. 1320-ban ugyanis Márévár vár nagysága val bizonyos Ludegerust biz meg. 52/ Ez az oklevél annyiból is figyelmet érdemel, mert pontosan megfogalmazódik benne,ahogy az előbb emiitett másikban is, a familiáris viszony egy bizonyos, az előbbitől eltérő változata. Mig az előbbi esetekben előforduló familiárisi kapcsolat fegyveres szolgálatra vonatkozik, Ludegerus castellánusi megbizása nem csupán ilyen jellegű feladatkört jelöl meg. Bár a várnagy feladatai közé tartozik a vár, esetünkben Márévár fegyveres védelme is, fő funkciója a várhoz tartozó földbirtok és népei felügyeletének ellátása. Ludegerus tulajdonképpen Bogár István officialisa. Bogár István pályája szépen ivei fölfelé az uralkodó oldalán. A király pártfogását élvezi. Birtokai azonban nincsenek biztonságban. Az 1320-as évek elején tömegével találunk adatokat, melyek Bogár István és fivére, Gúnya birtokain elkövetett hatalmaskodás okra vonatkoznak. 1320- ban UzdyIstván-Nakés Rozold nevü birokaira tört. Négy mansióban élő jobbágy öszszes javát elvette, négy embert súlyosan megsebesített, egy lovat és egy ökröt elhajtatott. 53/ 1321- ben Uzdy István és fiai felégették és lerombolták Bogár Istvánnak, Merse és Kér nevü birtokát.54/ / 55 / 1321-ben bizonyos Mortunus fia Domonkos pusztitja el Tatomot. ' A rablásokból, melyek ezekben az években még általánosak voltak, kivette részét az egyház is. 1322-ben a dömösi prépost csalafinta módon magához idézte Bogár Istvánt, s mig ez uton volt hozzá, őrizetlen falujára, Rozoldra tört, ahonnan ingóságait elrabolta, népeit elűzte, és három embert megölt.56/_ Hogy itt elsősorban bosszúról volt szó, az "árulás" megtorlásáról, amelyre a Németujváriaknak még a 20-as években ugylátszik elég befolyásuk volt, alátámasztja egy 1327-ből származó adat, mely szerint a környékbeli falvak lakói ismét Kér birtokra támadtak, mégpedig akkor, mikor ugy hallották, hogy a király , Bogárék pártfogója meghalt. 5 7/ A feudális anarchia még I. Károly uralkodásának második évtizede végén sem szűnt meg. Bogár István, a király familiárisa, mégsem képes megvédeni őt a szomszédok támadásai ellen. Hatalma, közigazgatási apparátusa még nem elég erős, hogy Ítéleteinek nyomatékot szerezhessen. Közrejátszott ebben a bíráskodás bonyolult rendszere is, melynek segítségével egy-egy pert a végtelenségig el lehetett húzni ujabb és ujabb határnapok kitűzésével. Kétségtelen szerepet játszik a helyzet ilymódon való alakmásában, hogy Bogár István valójában nem rendelkezett semmiféle valódi hatalmi pozícióval, nem tett szert állami hivatalokra, a s érelméit maga is arégi módon,ellentámadás okkal torolta meg. 58/ Birtokszerzési módszerében egyrészt a király szolgálatában elindult a hozzá hasonlók által taposott uton, másrészt azonban nem mondott le az erőszakos birtok és vagyonszerzési akciókról sem. 59\ t Nem követte azt az átalakulási folyamatot, mely lassan megindult majd az általános konszo-* lidációval és a központi hatalom erősödésével fokozatosan végbement. A bosszú, az ellenséges nemesek elleni védekezés egyik megnyilvánulási formája volt az is, hogy Bogár Istvánt a király kivonta a megyei, illetve a somogymegyei biráskodás alól. 60/ Ebben azt is észre kell vennünk, hogy a nemesi vármegye XIII. századi kezdeményei kezdenek kibontakozni. Az okleveles anyagban mind többször találkozunk a nemesi megye ítéleteivel. A somogymegyei nemesek ítéletétől való félelem bizonyíték arra is, hogy a megye hatalma általában erősödött. Nem szabad persze figyelmen kivül hagynunk azt sem, hogy a nemesi birák ekkor még többnyire a főispán familiárisai, aki ez esetben feltehetően a Németujváriak hive 4 A nemesi vármegye és a_ familiáritás sokáigjeJlemzŐ a ntagoniszti kus